Egyelőre látogatók nélküli a Kámoni Arborétum látogatóközpontja

A nagyrészt uniós pénzből felépített, ma átadott létesítmény ugyanis csak decembertől nyitja meg kapuit. Akkor dől el az is, hogy beigazolódik-e a környéken élők félelme.

Még májust írtunk, amikor letették a Kámoni Arborétumba tervezett ökoturisztikai látogató- és oktatóközpont alapkövét Épül-szépül az arborétum 2011. May 13. 12:18 . Nos, a 806 négyzetméter alapterületű létesítményt, melynek felépítéséhez az unió több mint 192 millió, Szombathely pedig 30 millió forinttal járult hozzá, ma adták át.

Problémás parkoló

Azt azonban nem mernénk állítani, hogy a kivitelezés zökkenőmentes volt, ugyanis a környéken élők többször is felemelték hangjukat az arborétumhoz tervezett parkoló miatt. A Szent Imre herceg útján lakók ezért még lakossági fórumot is összehívtak. Ezen kiderült, a közelben élőknek nem a fejlesztéssel van gondjuk, sokkal inkább azzal, hogy az érintett területtel 30 évig nem foglalkozott senki, azt az ott élők igyekeztek rendszeresen gondozni. A parkoló megépítésétől azért tartanak, mert ezáltal a jövőben megnőhet az autós és a buszos forgalom, valamint a zaj és a környezetszennyezés is.

Kámoni Arborétum Látogatóközpont avató
Ilyen lett belül...
Mészáros Zsolt

Nos, azt már megérkezésünkkor felmértük, hogy a lakók tiltakozása ellenére a parkoló az eredeti tervek szerint épült meg. 28 autó és három busz fogadására alkalmas. A területen ezért 25 fát vágtak ki. Amikor aztán az ünnepélyes átadón Puskás polgármester kétszer is bevásárlót mondott látogatóközpont helyett, gyorsan szétnéztünk az épületben. Első ránézésre a belső tér sokkal szebbnek tűnik, mint egy szupermarket, úgyhogy e felől senkinek nem kell aggódnia. Később kint is körbejártunk mindent.

Kámoni Arborétum Látogatóközpont avató
...és ilyen kívül
Mészáros Zsolt

A rendezvényen kiderült az is, hogy egy kapcsolódó komplex pályázat révén a Kámoni Arborétumot kezelő Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) 5,4 kilométer hosszú, tematikus tanösvény-hálózatot alakít ki. Az összesen 343,5 milliós projektből az Alpokalja Turista Egyesület kialakította az arborétumot és az Írottkőt összekötő 22 kilométeres turista útvonalat. Lukácsházán pedig megépült a Csömetei kilátó, és felújították a mellette lévő tájházat is.

Ki gondozza az arborétumot?

Az átadót követő sajtótájékoztató, melyről a polgármester előbb távozott, s pár pillanat múlva már unokájával játszott, egy ideig a megszokott mederben csordogált, pulzusszámunk percekig nem nagyon emelkedett. Aztán szólni kívánt a környéken élő Kiss László, aki rákérdezett: miért vágtak ki 30 éves fákat a parkolóért, és különben is ki tartja fenn a felújított arborétumot? Borovics Attila, az ERTI főigazgatója válaszolt: az arborétumot és a látogatóközpontot még legalább öt évig biztosan az ERTI működteti tovább, így aztán ők gondoskodnak a terület tisztán tartásáról is. Állami támogatásra nem alapozhatnak, ezért a fizetőképes keresletre igyekeznek rábukkanni, hallhattuk.

Később pedig azt is megtudtuk, hogy az új látogatóközpontot várhatóan decembertől vehetik birtokba azok, akikért ez az egész felhajtás volt, tehát a természet szerelmesei. A fejlesztés látványos eredményeit megéri majd szemügyre venni, s talán később a környéken élők is megenyhülnek. Csak azt a parkolót tudnák feledni...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet