A tandíj kirekeszt és elriaszt - vagy már nem?

Egyetemistákból és középiskolásokból álló csoport szólalt fel a szombathelyi közgyűlésen. Veszélybe kerülhet a szombathelyi felsőoktatás?

Reggel nyolckor gyülekeztek a Savaria Egyetemi Központ előtt a diákok, transzparenseket és plakátokat tartva kezükben. A tizenkét fős csoport onnan a Városházához igyekezett, hogy felszólalhassanak a városi közgyűlésen. Egy nyílt levelet írtak, ezt kívánták felolvasni, illetve továbbítani a polgármesternek.

A tegnap esti Hallgatói Fórumon Hiába güriztem, Hoffmann Rózsa elintézte az álmaimat 2012. December 12. 22:14 már elhangzott mindaz, amit az NymESEK hallgatói leírtak egy nyílt levélben. A közgyűlés előtt kiderült, hogy felszólalásuk nem kapcsolódik a napirendi pontokhoz, ezért nem kapnak időpontot. Ennek ellenére a javarészt középiskolásokból álló csoport beült a terembe. A közgyűlés kezdetekor Marton Zsolt szót adott nekik, ekkor felolvasták levelüket. A felszólalók a fideszes Ágh Pétert hiányolták, aki 2008-ban azt mondta, hogy a tandíj kirekeszt és elriaszt. Ez 2012-ben már nem így van? Majd elmondták, hogy szerintük a tandíj bevezetésével a tehetséges emberektől veszik el a továbbtanulás lehetőségét. Szó esett még a röghöz kötésről, keretszámcsökkentésről, és arról, hogy a döntéshozók érdemi egyeztetés nélkül hoznak ilyen döntéseket, ezzel megakadályozva az értelmiség újratermelődését.

A felszólaló Gecseg Jácint HÖK-ös vezető tiltakozó plakátokat adott át azoknak, akik egyet értenek vele. Az ellenzék elfogadta a plakátokat, Horváth Zoltán LMP-s és Czeglédy Csaba MSZP-s képviselő is kért egyet, de Balassa Péter Jobbikos képviselő mellett is láttunk egyet.

Hallgatói demonstráció a közgyűlésen és a kormányhivatalban
Ellenzékiek a plakátokkal
Bonyhádi Zoltán

Később Czeglédy javasolta, hogy vegyék napirendre, miben tudna segíteni az önkormányzat a szombathelyi diákoknak. És erről készítsenek egy előkészítő anyagot is, mert ha így marad a helyzet, Szombathelyről még több fiatal vándorol el, és lecsökken a társadalmi mobilizáció.

Az egyetemisták a közgyűlésről átvonultak a Kormányhivatalba, ahol keresték Harangozó Bertalant, ám mivel a vezető épp szabadságon van, így ezután helyettesét keresték, aki szintén nem ért rá. Végül a hivatal egyik munkatársa vette át az egyetemisták petícióját (a nyílt levelet, amely a polgármesternek szól).

Hallgatói demonstráció a közgyűlésen és a kormányhivatalban
Diákok a Kormányhivatalban
Bonyhádi Zoltán

Hurtik Pétertől, a SEK HÖK elnökétől megtudtuk, hogy sztrájkbizottságot alakítottak és nem engednek a nyomásnak, tovább harcolnak az ügyért, később újabb fórumra készülnek az egyetemen, több diákkal, s már középiskolásokkal is, akik féltik a jövőjüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hiába güriztem, Hoffmann Rózsa elintézte az álmaimat

Rendőrök is megjelentek a szombathelyi egyetemi hallgatók fórumán. A diákok szerint nagyon rossz dolgok előszele a mostani kormánydöntés.

Egyetemisták tüntettek a kormány oktatáspolitikája ellen

A kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése ellen tiltakoznak a hallgatók.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet