Egyetlen találat döntött a Vasas-Haladás mérkőzésen

Már az első félidőben kialakult a végeredmény.

Kedd este a 10. fordulóban félbeszakadt Vasas-Haladás mérkőzést pótoltak a Szusza Ferenc Stadionban. Az eredeti időpontban a meccs a 22. percben véget ért, ugyanis elsötétült a stadion, és nem tudták helyrehozni a világítást - írja tudósításában a rangado.hu.

Hazai próbálkozással indult az összecsapás, Gaál lekészítése Vida 20 méterről lőtt, de a játékszer jócskán elkerülte Király kapuját. A 13. percben a szombathelyiek is veszélyeztettek: Williams távoli szabadrúgását vetődve kellett védenie Kamenarnak. A 28. percben az évekig Haladásban szereplő Gaál Bálint megszerezte a vezetést a Vasasnak: az angyalföldiek 14-ese egy kényszerítő után a leshatáron kilépve kapott ragyogó labdát Remilitől, majd higgadtan a hosszúba passzolt a kirohanó Király mellett. (1-0)

Két perccel a bekapott találat után Williams lőtt mellé 20 méterről, majd nem sokkal később Mészáros próbálkozását tolta szögletre a Vasas hálóőre. Az első félidő hajrájában közel volt az egyenlítéshez a Hali, ám Mészáros 22 méteres szabadrúgása centikkel kapu fölé szállt.

Gaál gólja döntött
Vágvölgyi Bálint

A második félidő első felében alig-alig történt említésre méltó eseményt, többnyire a küzdelem dominált a pályán, egyik kapu sem forgott veszélyben. A 68. percben Mészáros 22 méterről tüzelt fölé. A 81. percben végleg eldönthette volna a meccset a Vasas, ám Szivacski ordító ziccerben hat méterről fölé bombázott.

A 86. percben az addigi legnagyobb szombathelyi lehetőség maradt ki: Kiss T. gyönyörű indítása Medgyest találta meg, a csereként beálló szélső azonban ziccerben Kamenarba lőtt. A hajrában még az egyetlen találatot jegyző Gaál is elrontott egy hatalmas helyzetet, majd a 93. percben elmaradt egy büntető a Haladás-javára, amikor Halmosit buktatták, így maradt az 1-0-s végeredmény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport