Horváth Soma alpolgármester egy Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen dekoratív növények vannak a szombathelyi Fő téren, és hogy a Szompark más helyeken is telepített új virágokat.
"A keskenylevelű angyalfüzértől a dálián át a sétányrózsáig rengeteg színbe és formába botlunk, de több száz tő lisztes zsálya, bojtocska és rézvirág is díszíti a belvárost" – írja a városvezető.
A bejegyzés felkeltette figyelmünket, és a Szomparktól megkérdeztük, hogy pontosan mi is történik.
Nos, az együnk szemünk sír, a másik nevet.
Sír, merthogy Visnyovszky Roland, a Szombathelyi Parkfenntartási Kft. kertészeti és műszaki asszisztens azt közölte, hogy
Új szemlélet szerint ülteti cégünk a virágágyásokat a városban. Az egynyári növények egyre kevésbé viselik el a klímaváltozás hatásait, ezért helyettük szárazságtűrő évelőket telepítenek kollégáink a terelőszigetekre és körforgalmakba. Ezek a növények kevesebb gondoskodást igényelnek, így gazdaságosabb a fenntartásuk, mint az eddigi egynyári növényeknek.
„Az ötlet Kaliforniából származik, ahol drasztikusan csökkent a csapadékmennyiség, és már vízkorlátozást is be kellett vezetni” – tette hozzá Visnyovszky Roland.
Azaz
a klímaváltozás az oka a kényszerű váltásnak.
Erről eszünkbe jut Mátyás Csabával készült interjúnk „A változások százszor gyorsabbak, mint korábban” – beszélgetés Mátyás Csaba klímahatás-kutatóval 2020. November 09. 07:34 , amiben a nemzetközi hírű klímakutató többek között arról beszélt, hogy „a változások százszor gyorsabbak, mint korábban”.Na, de nézzük, miért van oka a másik szemünknek nevetni.
A Szompark a következő közterületekre telepít évelőket:
A virágok ültetésénél figyelembe veszik az ökológiai és esztétikai szempontokat, valamint azt, hogy a növények magassága ne akadályozza a közlekedést. Az ágyások úgy lettek kialakítva, hogy minden évszakban, valamelyik növény virágot fog bontani.
Egy-egy ilyen virágágyás ültetése 8 órát vesz igénybe – tudtuk meg.