Főszerkesztőnk kérésére, aki sokszor hajtott már el mellette a 86-os főúton, szerdán délután autóba pattantunk fotós kollégánkkal, és megnéztük azt az országúti szálláshelyet, ami a neve alapján igazi amerikai életérzést ígért. A családi vállalkozásként működő Mississippi Büfé és Motel Missouri a nevén, a panzió kialakításán és néhány kamionos képen túl leginkább a szorgalmas munkáról és a kitartásról tett számunkra tanúbizonyságot a magyar rögvalóság közepette.
Nagyné Csoknyai Erzsébet már nyugdíjasként felügyeli, egyengeti a motel sorsát, és szívesen mesélte el lapunknak a panzió történetét, jelenlegi üzemeltetését. Miután autentikusan kólával kínált minket a bárpultból, és összebarátkoztunk a két örökbefogadott, a belépőket barátságosan üdvözlő kutyával is, belekezdett a múlt felidézésébe.
Családi vállalkozásként fogtak bele a vendéglátózásba, először a büfét építették fel 1993-ban, kihasználva a forgalmas főút adta lehetőségeket. Azért adták neki a Mississippi nevet, mert a volt férjének szippantó autós vállalkozása volt, Szipinek becézték, és ez rímelt rá, adta magát.
1994. május 1-jén nyitották meg, akkoriban reggeltől estig telt házuk volt, s pár év elteltével, mivel közben sokan szállást is kerestek, úgy döntöttek, létrehoznak egy hatszobás motelt is a területen. Az 1998-ban megnyitott szálláshely neve úgy kapcsolódik a büfééhez, hogy Észak-Amerika második leghosszabb folyója, a Missouri a leghosszabba, a Mississippibe ömlik. Bár a család nem járt az USA-ban, és nem is tervezik, de filmekből, innen-onnan hallották a neveket.
Habár a büfé falain kamionos képek láthatók, a parkolóban azonban kevésbé találkozhatunk velük, magyarázza a kedves, fiatalos hölgy, mert nem igazán tudnak megfordulni a hely szűkössége miatt. Inkább az út szélén hagyják a hatalmas járgányokat a sofőrök, ha erre járva megkívánják a jófajta házi kosztot. Merthogy Nagyék rendszeresen főznek a szállóvendégeikre, van náluk pizza, meleg szendvics, babgulyás.
Erzsébet elárulta, a büfébe nemcsak távolról, de a közel 1300 fős faluból is betérnek egy tál étel, egy pofa sör, vagy csak pár jó szó erejéig az emberek. A motel általában 80 százalékos kihasználtsággal működik, ottjártunkkor egy volt szabad a hat lakásból, melyek mindegyike fürdőszobával, klímával, tévével felszerelt. Mivel saját tulajdon, ezért folyamatosan figyelmet fordítanak a felújításokra. Három éve például pályázat útján napelemes rendszerrel korszerűsítették az immár negyedszáz éves motelt, aminek udvarán hangulatos tűzrakó hely és halastó is emeli a kényelmi tényezőt.
A Kék-túra útvonala metszi az egyházasrádóci motelt, úgyhogy újabban – az amerikai motelekkel ellentétben, ahol autósok, kamionosok, motorosok szállnak meg - zömében gyalog- és kerékpártúrázók látogatják, de sok átutazó lengyel és cseh vendégük is van. Ha tudnak, az éjjel érkezőknek is adnak szállást, ugyanis Erzsébet a büfé padlásterében lakik, bármikor kinyitja az ajtót a csengőszóra. Büszke arra, hogy több visszajáró vendégük van, akik nagyon szeretik a nyugalmas helyet, és úgy jönnek, mintha hazajárnának.
Mint megjegyezte, a Covid-korlátozásokat még úgy is megérezték, hogy alkalmazottat nem kell fizetniük. Erzsébeten kívül a fia, Péter intéz mindent a melegkonyhás büfében, és ellátja a ház körüli teendőket, valamint a 86 éves édesanyja szintén besegít a főzésben, seprésben, huzatolásban. Időnként, igény szerint főznek és mosnak is a lakóknak.
A Nagy család tehát mert merészet álmodni és megvalósítani azt, még ha nem is Amerikában. Sikerük receptjének legfontosabb hozzávalója, hogy összetartanak, segítik egymás munkáját, vigyáznak az évtizedek alatt fáradságos munkával kialakított, családias légkört kínáló büfére és motelre.
