Egyre drágábbak a szakorvosi konzultációk is

A magánegészségügyben is elszabadulni látszanak az árak.

A KSH legfrissebb jelentése szerint 2021. októberben az infláció 6,5 százalékos volt, azaz átlagosan ennyivel fizettünk többet, mint egy évvel korábban.

Az étolaj 30,4, a margarin, 18,8, a liszt 12,5, járműüzemanyagok 30,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkek 13,9%, a dohányáruk 17,6%, -a bútorok 12,7, a lakásjavítás és -karbantartás 13,8 százalékkal lett drágább.

Most pedig a Napi.hu arról számol be, hogy jelentősen drágultak magánegészségügyben is a szolgáltatások árai.

Az orvosi béremelés nyomás alá helyezte a szolgáltatókat, miután a magánszektor nem kapott fedezetet a béremelésre. Így áremelésre kényszerültek és várhatóan nincs vége ennek a folyamatnak.

Míg korábban a szakorvosi konzultációs díjak 15-20 ezer forint körül mozogtak, ma már 25, de akár 30 ezer forintot meghaladó összeget is elkérhetnek a fővárosi magánellátók, s a kényszerű áremeléseknek még nincs vége

– írja a gazdasági szakportál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság