Egyre több a szamárköhögéses eset - már minden megyéből jelentettek megbetegedést

Az NNGYK még mindig nem beszél járványról.

Július közepén, a 29. héten 32 szamárköhögés-gyanús esetet regisztráltak Magyarországon, ami új rekordnak felel meg a heti jelentések tekintetében - hívta fel a figyelmet az NNGYK heti jelentése alapján a portfolio.hu. A lap azt is megjegyzi, hogy mivel most már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is jelentettek esetet, így mostanra minden megyében hivatalosan is megjelent a fertőzés.

Július 15. és 21. között egyébként gyanú bejelentések a fővárosból, és 12 vármegyéből érkeztek (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Tolna és Veszprém).

A lap azt is hozzátette, hogy korábban a járványügyi hatóság arra hivatkozva nem hirdette ki a járványt, hogy nincs jelen minden megyében a betegség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet