Hatezer embert bocsát el a Telenor, jövőre eladják a magyar érdekeltségeiket

Pedig viszonylag jó évet zárt a norvég cég.

A következő három évben a szolgáltatások automatizálása és az átfedések felszámolása révén mintegy hatezer fővel csökkenti az alkalmazottak számát - jelentette be a Telenor A vállalat már tavaly világszerte 2600 munkahelyet számolt fel. A cég 2017 végén 29 700 embert foglalkoztatott.

A Telenor nettó nyeresége vártnál ugyan kisebb lett a tavalyi utolsó negyedévben, de a működési eredménye megfelelt a várakozásoknak, és a vállalat egészében jó eredménnyel zárta 2017-et. A norvég távközlési cég kamat- és adófizetés előtti nyeresége 11,8 milliárd norvég koronára (382 milliárd forint) emelkedett az egy évvel korábbi 10,6 milliárdról. A részvényesekre jutó nettó eredmény 2,2 milliárd korona volt.

A múlt héten jelentették be, hogy a Telenor várhatóan eladja bolgár, szerb és montenegrói leányvállalatait Tényleg kivonulhat a Telenor Magyarországról 2018. January 26. 16:35 , és úgy tűnik, az üzlet része lehet a magyar is. A vállalat arra számít, hogy az értékelés 2018 első negyedében befejeződik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság