Elaludt egy sofőr az 86-oson Egyházasrádóc és Kisunyom között

Cukorszállítónak ütközött.

Éjszakai sporttevékenységből tartott hazafelé az a fiatalember, aki szombaton reggel elaludt a volán mögött a 86-os főúton, Egyházasrádóc és Kisunyom között.

Baleset a 86-oson
Tánczos

Körmend felől Szombathely irányába tartott a 86-os főúton egy Renault személyautó szombaton reggel. A sofőr információink szerint elbóbiskolt a volán mögött, az autó pedig lassan áttért volna szemközti sávba, ha ott nem érkezett volna éppen egy szlovén cukorszállító kamion. A Renault érintőlegesen ütközött a félpótkocsi egyik hátsó kerekével, amitől mind a balesetet okozó, mind a vétlen fél kereke súlyosan megrongálódott.

A kamionról lepattanó Renault vezetője ekkor taposott a fékbe és a jármű még meg tudott állni az árok előtt. A teherjármű irányítható maradt. A személyautóban nyíltak a légzsákok, a sofőr már teljesen felébredve, karcolások nélkül szállt ki az autójából.

Baleset a 86-oson
Tánczos

A helyszínelés ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom a 86-os főúton. A szlovén kamionsofőrnek egy kollégája próbált segíteni a megrongálódott kerék eltávolításában, de sokáig nem jártak sikerrel. A kamion több tonna cukrot szállított.

A mostani baleseti helyszínen csupán néhány kirívó szabálytalanságot tapasztaltunk az elhaladó járművekkel kapcsolatban. Az lassan megszokott, hogy a járművezetők akkor sem teszik le a telefont a kezükből, amikor rendőr, vagy roncsok mellett haladnak el, azonban azt már tényleg nem értjük, hogy amikor megkülönböztető jelzéssel állnak járművek a roncs mellett, illetve az úttesten álló kamion mellett éppen dolgoznak, lábak lógnak ki a pótkocsi alól, akkor miért nem jut el néhány járművezető tudatáig, hogy ott bizony nem 90-100-zal kellene elrobogni, hanem lassítva, fokozott figyelemmel. Igaz, nincs kint jelzőtábla, ami a lassabb haladást előírná, de sajnos Magyarországon nincs rendszeresítve a "Használd az agyadat!" figyelmeztető jelzés.

Baleset a 86-oson
Tánczos

Kérjük olvasóinkat, hogy ilyen szituációkban óvatosan, lassan haladjanak el a járművek mellett, legyenek tekintettel a baleset résztvevőire és a mentésben résztvevőkre is. Mindez csupán pár másodperces késedelmet okoz, de az úttesten dolgozók nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló