Mikor, hogyan és főleg milyen indíttatásból állt össze az Elefánt?
Az Elefánt egy hosszú évek óta formálódó együttes. Én két részre bontanám a létezésünket, egy szombathelyi és egy budapesti korszakra. A pre-Elefántot még a középsuli végén próbálgattuk összerakni, volt is jó pár próbánk, pár számot fel is vettünk, de aztán nem bizonyult elég erősnek a kapocs az emberek közt. Ennek az időszaknak a végére maradtunk ketten a Totyával (Tóth András). Vele egymás mellett nőttünk bele a zenébe. Órák százait - ha nem ezreit - improvizáltuk végig, szoktuk is mondani, hogy egymás mellett tanultunk meg zenélni. Aztán ő kiment Skóciába, de persze amikor hazajárt, mindig szántunk egy-két estét önmagunkra. Felvettük a kék szobában a dolgainkat, megírtunk pár új számot, abszolút a magunk örömére, meg hogy legyen meg a gyerekeinknek.
Aztán, ha jól tudom, megkerested Závada Petit a manapság a népszerűsége csúcsán létező Akkezdet Phiai formációból. Itt kezdődött a ti sikersztoritok is.
Teljesen más indíttatásból, egyszerűen szerettem az írásait, terveztünk egy közös projektet. Idővel jó barátok lettünk, és nagyon megtetszett neki a Magányos. Elküldte a Rév Marci - Szimler Bálint párosnak, akiknek van ez a nem elhanyagolható projektje, a Kodály Method ( amiben különféle zenészekkel vesznek fel egyedülálló videókat - bővebben erről itt). Ők is megszerették a számot, azt mondták, legyen klip. Mondtuk, miért ne?
A klip kapcsán aztán volt egy nagy buli a Merlin színházban, még a bezárása előtt, amire valami nagyot akartunk csapni. Összeraktuk egy teljes bandát, ami után egyébként maradt is az a felállás. Horváth Bence Ede basszer, ő is szombathelyi arc, régen a 17-ben zenélt, én még akkor nem is ismertem. Németh Szabolcs a dob mögött, ő is szombathelyi kötődésű - ráadásul még rokonom is -, aztán Kunert Péter és Kovács Zoltán a két idegenlégiós, ők pedig a Sadant tagjai. Nagy szerencsék van egymással, első pillanattól barátok vagyunk, és most már mindenki megtalálta a helyét a zenekarban is.
A Merlinben aztán eljátszottuk azt az öt számot a kislemezről, összesen talán hat próba után, nyolcszáz embernek, olyanok mellett, mint a Turbo, a Volkova Sisters, vagy az Akkezdet Phiai. Remek élmény volt. Az a nagy energia aztán azóta is tol minket előre. Így lett az Elefánt. Kifordult a földből.
Bandcamp-oldalatokon alternatívnak írjátok le zenéteket, de szembeötlő a posztsanzon műfaji kitétel is. Mit jelent ez? Egyáltalán hogyan írnád le a zenéteket annak, aki még nem hallotta?
A posztsanzon szót mi adtuk magunknak, a szöveg fontossága okán. Mondanivaló-központú zenéket írunk, amik igyekeznek érzelmeket, gondolatokat közvetíteni, a közhelyessé válás kerülésével. Persze nem másodlagos a zene sem, mind különleges dolgokat szeretnénk írni, de nem akarunk a puszta öncélúság aknájába zuhanni. A számaink egyszerre tűnhetnek klasszikusnak és kortársnak. A nagylemezen pláne szembeötlő lesz ez, most keveredik bele a zenénkbe az elektronika, persze nem hangszerek helyére, pusztán azokon túl. A kislemez ( a Kék Szoba EP, lejjebb meghallgatható - a szerk.) egy betekintés volt az aktuális állapotunkba, ami persze már most réginek tűnik nekünk egy kicsit. De úgy szeretjük, ahogy van. Pici, puha és szomorú.
Nem lehet nem észrevenni egyfajta párhuzamot a Quimbyvel, hasonló motívumokkal és hangulatokkal dolgoztok. Nem féltek kicsit, hogy ez a párhuzam esetleg terhessé válhat?
Úgy látszik, ez egy központi kérdés :) Mi ezt csak abból tudjuk, hogy gyakran megkérdezik tőlünk. Nekünk ez nincs meg. Nem hatalmas Quimby fan egyikünk sem, szeretjük és elismerjük őket persze, de véletlenül sem akarunk direktben hasonlítani rájuk. Elképzelhető, hogy hasonló személyiségek vagyunk, nem tudom. Vagy vannak közös halmazok zeneileg. Én például Tom Waits-t is mostanában kezdem igazán fogyasztani, pont azért, mert hozzá is hasonlítottak sokszor. Most már értem, miért - és nincs ellenemre egyik sem. Ők zseniális dolgokat csinálnak. De ez egy ilyen ország, kemények a beidegződések.
Aztán itt vannak a szövegek. Borzasztóan vizuálisak, néhol egyenesen szürreálisak.
Mindig is vizuális alkat voltam, csak a festéshez béna, ezért szavakkal dolgozom. Ha érzek vagy gondolok valamit, ahhoz kapcsolódik egy vagy több kép. Ezt a képet aztán szövegbe öntöm. Aki olvassa a szavakat, láthatja maga előtt a képet, visszakapcsolódhat az érzéshez - és bezárul a kör. Egyre inkább figyelek egyébként a letisztult költői képek használatára, hogy másnak is lefordíthatóak legyenek ezek. Ami a szürreált illeti, elég sokat tanultam Dalí-tól, főleg ami az érzés megfogalmazását illeti. A Kerülöd a napfényt, ami talán a legszürreálisabb darab, kifejezetten Dalí-képeket tartalmaz. ( "Cserepes a szádban / Valaki házat épít a fo(g)ksoron / Tele van a véred / Törmelékkel játszol az asztalon.")
Az egyik dalban azt énekled, mosolygó közhelyes senki akarsz lenni. Valóban így van? Persze a kérdés költői, de tényleg ilyen befelé forduló, magatoknak való, a mai társadalomból nem nagyon kérő emberek vagytok?
Nem. A mosolygó közhelyes senki csak az egyszerűségre utal. Az emberek réges-rég átestek a ló másik oldalára, ami a boldogság megélésének feltételrendszerét illeti. Valójában a boldogsághoz nem kell semmi. A társadalom a saját tömeges öngyilkosságát asszisztálja végig, amikor nem tanul meg békében szeretni. Amikor nem egymás kezét fogjuk, hanem egymás szemét nyomjuk ki. Én az emberséget hiányolom. És ha embertelenség van, akkor a társadalom embertelen részének bizony szívfájdalom nélkül hátat fordítok. Itt most egészen pontosan gondolok például a felerősödni látszó rasszista újhullámra. Persze csak azután fordulok el, miután kíséretet tettem a szentimentális giccs nélküli nézőpont-egyeztetésre.
De alapvetően nem vagyok egy nyálas, nyájas alkat. Aki ismer, tudja, hogy elég kemény vagyok, ha vitáról van szó, és bár törekszem rá, nem csak simogatni tudok. A szép szavakat viszont mindennél jobban szeretem. Én mindenkihez barátként közelítek. De az érzelmi intelligencia hiányát nem bírom elviselni egy idő után. Akiben nincs empátia, úgysem fog hallgatni minket. Legalábbis egynél többször.
És a budapesti lányok? Tényleg ennyire kiábrándítóak? ( Az Elefánt egyik dalát nekik szentelte, feljebb ez is meghallgatható.)
Áh... imádjuk őket úgy, ahogy vannak. Ez csak egy fricska. Sok szempontból bármennyire is liberális vagyok, vannak értékek amiknél már én is hiányolom néha a konzervatív rendet. Nem mintha nekem nem lett volna egyéjszakás kalandom. Én sem vagyok tökéletes, senki sem az. De szerettem volna, ha néha nem csak azt hallják a tündérek, hogy hosszú az éjszaka és olcsó a koktél. Hallják azt, hogy az élet rövid és drága a szívhús.
Na de térjünk vissza kicsit a népszerűségre: a Kodály Method-os videóval robbantatok be a marginális zenei csatornákra, aztán kisvártatva már az A38-on koncerteztetek. Mekkora súlyt helyez mindez a vállatokra? Vagy ennyire forrón még nem eszik a kását?
Annyi biztos, hogy nagyon elkapott minket valami hullám. Rettenetesen kiváltságosnak érezzük magunk, igyekszünk a sok szeretet és támogatást befektetett munkával kárpótolni. És igen, elég forrón eszik a kását, de azért óvatosak vagyunk. Kevés koncertet adunk, inkább utasítunk el helyeket, mint kérünk időpontot. Nem szeretnénk magunkat más orra alá dörgölni. Azt szeretnénk, hogy minden egyes koncertünk élményszámba menjen. Nagyon fontos nekünk például a hangosítás, hogy jól szóljunk. Egyrészt ez egy erős igény magunk felé, másrészt szeretnénk a közönséget megtisztelni vele. Ez pedig kevés helyen van meg. Nem akarunk pökhendinek tűnni, csak egyszerűen a minőség az első.
Megtaláltátok már a helyeteket a főváros művészközegében?
Mindig is jó voltam ismerkedésben, ráadásul sok arrafelé a jó ember. Nem nehéz dolog ez. A zene, hogyha valakiben nincs irigység, vagy épp nem utálja kifejezetten amit csinálsz, egy rettentően erős csatorna ember és ember között.
Egyenlőre amúgy csak pozitív reakciókat kaptam, kaptunk. Persze várom már, hogy mikor jön valami csúnya. Ha ilyen gyorsan kerül valami napvilágra a kvázi semmiből, az természetszerűen lehet gyanús. Én 14 éves korom óta írok és zenélek folyamatosan. Ha más nem volt, akkor Totyával ketten a kék szobában. Az is elég lett volna. Így viszont lehet ez az életem, anélkül, hogy akár egy fikarcnyit is eladtam volna a lelkemből. És ezért amíg élek, hálás leszek.
Az Elefánt zenekar oldala itt érhető el.
