Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a zaol.hu információját megerősítve vasárnap az MTI-nek elmondta: szombat reggel fél hétkor egy zalaszentgróti társasház előtt, a járdán eszméletlen állapotban találtak rá helybeliek a 14 éves lányra. Mentőt hívtak hozzá, majd helikopterrel kórházba szállították, néhány órával később azonban életét vesztette.
A szóvivő hozzátette: baleset történt, amelynek körülményeit még vizsgálják.
(via MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!