Elfogták az egyik pedofil internetes hálózat feltételezett működtetőjét

A gyanúsított a világ tíz legkeresettebb célpontjához tartozott.

Előállítottak egy francia állampolgárt július 7-én, akit azzal gyanúsítanak, hogy az internet rejtett oldalán, a darkneten olyan oldalakat működtetett, amelyeken több ezer felhasználó a világ minden tájáról pedo-pornográf jellegű fotókhoz és videóhoz fért hozzá - közölte hétfőn a dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége - írja az MTI.

Frédérique Porterie ügyész tájékoztatása szerint a gyanúsított a világ tíz legkeresettebb célpontjához tartozott, és aktív szerepet játszott a pedo-pornográf tartalmak előállításában is. Őrizetbe vételében a francia rendőrök együttműködtek az Europol nemzetközi rendőri szervezettel.

A Bordeaux közelében élő 40 éves férfi a kihallgatásán beismerte mindazt, amivel meggyanúsították, így előzetes letartóztatásba került.

Az ügyészi közleményből az is kiderül, hogy a kihallgatást követően július 9-én pedo-pornográf tartalmak rögzítése, birtoklása, bűnszövetkezetben történő terjesztése, valamint hozzátartozó kiskorú sérelmére elkövetett vérfertőző nemi erőszak gyanújával indult a férfi ellen eljárás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek