Elég sokat elárul internetezési szokásainkról, hogy már arról is gyakran olvashatunk cikkeket, milyen rossz irányokba mutatnak az internetezési szokásaink. Öt évvel ezelőtt például Nicholas Carr egy nagy visszhangot keltő írásában olyan tüneteket festett le, amiket azóta elég sokan megtapasztalhattunk.
Elmerülni egy könyvben vagy egy hosszabb cikkben korábban könnyű volt. Az agyam rákattant az elbeszélésre vagy az érvelés fordulataira, és órákon át kószáltam a hosszú szövegekben. Ez ma már alig fordul elő. A figyelmem gyakran elkalandozik már két vagy három oldal után is. Izegni-mozogni kezdek, elvesztem a fonalat, és valami más tevékenység után nézek. Úgy érzem, mintha erővel kéne visszarángatnom csökönyös agyamat a szöveghez. A mély olvasás, ami régen természetesen jött, mostanra kínszenvedéssé lett.
Megváltozott az agyunk
Csak nem ismerős? Igen, nekem is az. És Carr magyarázata sem nyugtat meg, amely szerint - mint azt a nagyszerű teoretikus, Marshall McLuhan már a web létrejötte előtt, 1964-ben is kimondta, a média nem csak ellát minket gondolatmagokkal, de befolyásolja is a gondolkodásunkat - azért alakult ez így, mert az agyunk hozzászokott ahhoz a gyorstüzelésű formulához, ahogyan a net ellát minket tartalommal. Egyik információmorzsáról ugrunk a másikra, fürgén, gyorsan, pattogva a hivatkozások között.
Korábban egy búvár voltam a szavak tengerében. Ma már csak végigszánkázok a felszínen, mint egy srác a jet ski-jén
- fogalmaz Carr.
Carr cikke további példákat is szállít. Egy képzett patológus, aki a számítógép-orvostudomány témában ír cikkeket, szintén hasonló tünetekről számolt be (
nem tudnám még egyszer elolvasni a Háború és Békét
), míg egy népszerű médiablogger saját bevallása szerint teljesen felhagyott a könyvolvasással, pedig évekkel ezelőtt telhetetlen könyvmoly volt. Hogy még rémisztőbb legyen az összkép, a University College London felméréséről is beszámol, ami azt térképezte fel, hogyan végzik online kutatásaikat a hallgatóik. Ez kimutatta, hogy a diákok nagyon hamar továbbrohantak a következő forrásra, és nem nagyon tértek vissza egy-egy korábbihoz. Sőt, két oldalnál többet nemigen olvasnak el, már szökellnek is arrébb - a quick win, vagyis a "gyors nyerés" reményében.Igen, az internet tényleg megváltoztatja az agyunkat, de ugyanezt teszi minden más is - fogalmaz a Guardian újságírója, Oliver Burkeman. Azonban nem azt vázolja elénk, ami annyira könnyű megoldás volna, vagyis hogy kapcsoljunk ki mindent, és vonuljunk el a hegyekbe pár napra, hanem hogy próbálkozzunk meg a kesztyű felvételével úgy, hogy az intelligens eszközeinket, mobilunkat, PC-nket továbbra is használjuk. Főleg, ha a munkánk is megkívánja ezt. És főleg, hogy egyre többen vannak, akik újításaikkal az okosabb nethasználatot célozzák meg.
Itt az új mozgalom, a "lassú web"
De nevezik úgy is, hogy "nyugtató technológia" vagy "tudatos számítástechnika". Képviselői abban hisznek, hogy néhány egyszerű trükkel képesek vagyunk átalakítani online létünk figyelemelterelő tényezőit olyanokká, amik inkább segítenek figyelni, segítenek az elménket visszakapcsolni pár fokozattal a hektikus böngészési rohamaink közepette.
A Guardian cikke szerint a slow web elkötelezettjei már többféle rafkós újítással is előhozakodtak. A Stanford University egyik laborjában például olyan, az emberi testet figyelő szenzorokat fejlesztettek ki, amik "nyugipontokkal" jutalmazzák az embert, ha úgy észlelik, hogy helyesen veszi a levegőt a netezgetés közepette. Létezik továbbá iPad-alkalmazás, ami meditációval segíti elő a kőkemény koncentrációt, és olyan szoftver is, amivel egy baráti társaság tagjai kollektíve eldönthetik, hogy az esti közös vacsora idejére működésképtelenné teszik okostelefonjaikat (mindannyian ismerjük, milyen idegesítő tud lenni, amikor az asztalpartner inkább az ételt fotózza, ahelyett, hogy enné azt).
Hasznos találmány még a minden böngészőhöz letölthető Turn Off The Lights kiegészítő is, amivel az éppen nézett videó mellett "kapcsolhatjuk le" a figyelemelvonó fényeket, de hasonlóképp működik a hátterben futó ablakokat láthatatlanná tevő Isolator vagy a StayFocusd, amivel beállíthatjuk, hogy adott oldalakon hány percnyi időtöltést engedélyezzen a Google Chrome böngészőnk. Vagy itt van az OmmWriter, ami nyugtató digitális környezetet teremt, ha írásra fáj a fogunk, még békés ambient háttérzenét is szolgáltat, ha akarjuk. Lásd a videóban:
A jövő nagy kérdése
Egyelőre azonban az a helyzet, hogy a web eleve úgy van kitalálva, hogy elmozdítsa a fókuszt, hogy vándoroljunk ide-oda, klikkeljünk minél többet - ugyanis ebből van a pénz. A hirdető oda megy, ahol sok az egérkattintás. Ezt pedig olyan dolgokkal lehet elérni, mint a minél meghökkentőbb címek vagy az olyan játékok, mint a FarmVille, ahova rendszeres időközönként, lehetőleg minél gyakrabban vissza kell térnie a játékosnak. Meg a Facebook, ahova szintén gyakran térünk vissza, mert nem akarunk lemaradni egyetlen lájkról sem. Több visszatérés, több klikk, sok pénz.
A jövő nagy kérdése tehát az: lesz-e akkora igény, hogy visszafejtsük a figyelemelvonó tényezőket, hogy az túlszárnyalja a hirdetési piac igényeit? Visszajutunk-e valaha a kiindulópontig, amikor a web még nem gyengítette a szabadságot, hanem elősegítette azt? Térjünk vissza a kérdésre öt év múlva.
