Meghalt Butak András, aki a Savaria Egyetemi Központ Rajz Intézeti Tanszékét vezette 2013-ig – adta hírül az ELTE Savaria Egyetemi Központ.
Így emlékezik róla Tóth Csaba festőművész, a Vizuális Művészeti Tanszék főiskolai docense:
„Butak András grafikusművész, tanszékvezető és a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének elnöke immár történelem és múlt idő. Önmagát mindig hátra sorolta mindig a kisebb és nagyobb szakmai csoportok közösségi érdekei mögé. Ha kellett a rajztanszék, vagy a Szövetség ügyei mindig elsőbbséget élveztek nála, az önálló művészi brand építése így legtöbbször háttérbe szorult. Másokért élni, dolgozni életeleme volt.
Szisztematikus, kemény munkabírással áldotta meg sors. Pragmatizmusa, célirányossága, tudatos munkaszervezése egyedülálló volt. Egy felvételin, vagy bármilyen tanszéki projektben mindenkinek írásban, pontokba szedve adta ki a személyre-szóló, testre szabott feladatát. Nulla hibaszázalékkal vezette a rajz tanszéket. Ugyanakkor végig ember maradt, a dolgok emberi megközelítése, a felmerülő problémák emberi megoldása mindennél fontosabb volt számára. Így kerülhettek a diákok is olyan közel hozzá, szakmai irányítás – emberi instrukciókkal, szeretettel és empátiával, ez volt pedagógia ars poeticája.
Tanszékvezetése alatt volt a legtöbb hallgatónk, voltak a legkeresettebbek a szakjaink. Szombathelyen töltött napjain éjszakába nyúlón készítette a jövő terveit, pontosan lemodellezve a feladatok minden részletét. Névre-szóló vékonyabb-vastagabb mappákban kaptuk meg az aktuális feladatokat. Természetesen el is várta, hogy azokkal maradéktalanul el is tudjunk számolni felé.
Kiegyensúlyozottsága, nyugodtsága jótékonyan hatott a tanszék munkatársaira és hallgatóinkra. Fontosnak tartotta, hogy egy „irányba evezzünk”, hasonlóak legyenek művészeti és pedagógia szemléleteink, a „különutas” elképzeléseknek nem volt a híve.
Butak Andrásra mind egykori és mai kollégái, mind akkori tanítványai mindig szeretettel fognak gondolni és emlékezni, ezért vált személye szinte már életében történelemmé. A mondat végére a pontot az embernél nagyobb hatalom teszi, ezt ő is és mi is tudomásul vesszük, habár földi hiánya még sokáig fájdalommal tölt el bennünket.”
