Hatvannyolc éves korában elhunyt a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László édesapja.
A Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalának keddi bejegyzése emlékeztetett arra, hogy kortársai szerint nagyszerű versenyző volt, aki örökre beírta magát a sportág hazai históriájába azzal, hogy a junior Európa-bajnokságokon ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett: 1967-ben, Linköpingben 100 méter pillangón győzött, majd lett ezüstérmes 100 méter háton.
Idősebb Cseh László legjobb felnőtt eredményeként az 1973-as belgrádi világbajnokságon 100 méter háton az ötödik helyen végzett, részt vett az 1972-es müncheni olimpián, ahol részt vállalt abból, hogy a férfi vegyesváltó meglepetésre döntőbe került, és végül a nyolcadik helyen zárt.
Most úgy nagyon nem jó... Hatvannyolc esztendős korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének...
Közzétette: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott – 2020. augusztus 25., kedd
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!