Elhunyt Kósáné Kovács Magda

80 éves volt.

Hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegséget követően, életének nyolcvanadik évében, július 27-én elhunyt Kósáné Kovács Magda baloldali politikus, a Horn-kormány munkaügyi minisztere, volt európai parlamenti képviselő.

Pályáját irodalomtörténészként kezdte, a legkiválóbbak kitüntetésével doktorált reformkori irodalomtörténetből. Előbb magyar-francia szakos középiskolai tanárként, majd a felnőttoktatásban, illetve a szakszervezetekben dolgozott. A rendszerváltáskor az MSZP színeiben politizált, az 1990-es választáson listán jutott be a parlamentbe.

Később Józsefváros egyéni körzetben megválasztott képviselője volt, 1994-95-ben munkaügyi miniszter, 1996-tól az MSZP ügyvezető alelnöke. Az első, 2004-es választáson került be az Európai Parlamentbe, ahol az Európai Szocialisták frakciójának alelnökévé választották. 2011-ben egyik alapítója lett a Demokratikus Koalíciónak.

A hírt családja közölte a Népszavával, temetéséről később intézkednek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek