Mostantól eggyel több angyal vigyázz ránk az égből – Elment Sellyei Márta, a Magyar Kultúra Lovagja

A közismert szombathelyi művészcsalád jeles képviselője, egykori tanítóm 73 éves korában hagyta itt ezt a világot, hogy odafenn szervezzen majd kórusokat, zenekarokat, és tanítson zenélni gyerekeket.

Ötödikes voltam mindössze az akkor még Antal János névre hallgató szombathelyi általános iskolában, mikor ő lett a történelem tanárom. Máig is emlékszem az óráira. Pici pálcika embereket rajzolt a táblára, amint körülülték tábortüzet. Ők voltak az ősemberek, akikkel aztán sok minden történt, többek között belejtették a húst a tűzbe, és rájöttek, az úgy sokkal finomabb. Szóval úgy tanította a nekünk a történelmet, hogy nem lehetett nem megjegyezni. Ahogy magas sudár alakjára, szépen feltornyozott kontyára is máig emlékszem. Márta jelenség volt.

Gyermeke így búcsúzott tőle a közösségi oldalán

Aztán a szombathelyi művészeti gimnáziumba, majd a Berzsenyi Főiskolára került, az ének tanszéken dolgozott egészen nyugdíjazásáig. Akkor költöztek ki férjével Egyházashetyére, megvették a Berzsenyi Dániel egykori szülőháza melletti parasztházat, felújították, és nekiláttak fellendíteni a falu kulturális életét.

Daloskört hoztak létre a Hetyén, megalakította a Sozz kvartettet, és a falu kisgyerekeiből a Zörej dobos zenekart. Zöld manóként vonultak a kicsik reneszánsz ruhájukban a Savaria Karneválokon, s a nézők egyik kedvenceiként... Elindították az egyházashetyei nemzetközi művészeti tábort is, kertjükben zenéltek a táborlakók.

Mert művész család volt az övüké. Férje, Sellyei Gábor nevéhez a rendszerváltás előtt és környékén számtalan ikonikus belsőépítészeti munka kötődött. Ő készítette a Claudia cukrászda régi dizájnját, a kőszegi Ibrahim kávézó ma is látható belső berendezést, a Claudia szálloda eredeti, vagy a Bartók terem belsőépítészeti munkáit. Egyik fiúk, Tamás pedig grafikus lett.

Sellyei Márta, a Magyar Kultúra Lovagja 3 hónapos betegség után, 73 éves korában hunyt el a szombathelyi kórházban. Aki szeretné utolsó útjára elkísérni: április 29-én 13:30-kor vehet tőle búcsút az egyházashetyei Szent Jakab templomban, majd 14:00-kor helyezik végső nyughelyére a falu temetőjébe.

Sellyei Gáborné született Kardos Márta

Született 1944.09.08-án Szombathelyen.

Tanítás:

Gérce, Ölbő, után Szombathely (Antall János u. Ált. Isk.) - magyar-történelem-ének szakos tanár
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola - főiskolai adjunktus

Művészeti csoportok alapítása és irányítása:

Hetyei Daloskör, 1997-től
Örökség Serleggel Kitüntetett Zörej Zenekar, 2002-től
SOZZ Kvartett 2004-től

Rendezvények:

25 éven keresztül Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok megrendezése
21 éven keresztül Hetyei Nemzetközi Dalostalálkozó megszervezése
Múzsa Egyesület - alapító tag és alelnök

Elismerések:

A művészeti csoportok elismerései mellett 2012-ben Magyar Kultúra Lovagjává választották

Férje:

Sellyei Gábor belsőépítész: Claudius Szálló, Savaria Mozi, Szombathelyi Képtár, Bartók Terem.

Gyermekei:

ifj. Sellyei Gábor - szállodai szakember
Sellyei Tamás Ottó - grafikusművész

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet