Az elmúlt hetekben több hír is jelent meg arról, hogy fosztogatják a ferihegyi reptéren megforduló utasok csomagjait. A dél-koreai nagykövetség már figyelmeztetést is kiadott a sok lopás miatt, volt, akinek a lakattal lezárt táskáját nyitották fel. Két napja a magyar teniszcsillag, Babos Tímea táskáját is megdézsmálták a tolvajok, aki a Facebookon hangot is adott nemtetszésének.
A teniszező tegnap már arról posztolt a Facebookon, hogy külön köszöni a Budapest Airport vezetőinek, hogy kiemelten kezelik ezt az ügyet. Mint írta, ez is volt a célja, hogy így mással ne fordulhasson elő.
Ha lehetnek véletlenek, hát vannak. Miután egy híres ember is elszenvedte azt, amit addig nagyon sokan, valami tényleg történt. Ugyanis a rendőrség arról ma számolt be, hogy elfogtak két embert, akit a két nappal ezelőtti lopással gyanúsítanak. Házkutatás során meg is találták náluk a lopott tárgyakat, ezt Babos Tímea is megerősítette Facebook-oldalán.
Tanulság: legyél híres, akkor majd kiemelten kezelnek.
De hogy teljes legyen a kép, átadjuk a szót a rendőrségnek:
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. február 8-án a Liszt Ferenc Repülőtéren ismeretlenek egy utas poggyászából ékszereket és egy parfümöt loptak el.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket. A rakodási körülmények tisztázása során a nyomozóknak feltűnt, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlan módon késleltette.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. A rendőrök 2018. február 10-én hajnalban házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, melynek során megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.
A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.