Videó: Elkapták a taxist késelő férfit

A fővárosi nyomozók még aznap azonosították és elfogták azt a férfit, aki május 25-én a hajnali órákban többször megszúrt egy taxisofőrt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába május 25-én 3 óra 1 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XX. kerületében, az Ady Endre téren egy ismeretlen személy többször megszúrt egy taxisofőrt.

Megkéseltek egy taxist Budapesten
Mihádák Zoltán / MTI

A BRFK nyomozói még aznap azonosították és a Bűnügyi Bevetési Osztállyal közreműködve este 9 körül Vecsésen elfogták a 32 éves G. Richárdot.

A gyanú szerint a férfi az éjszakai órákban leintett egy taxit Budapest IX. kerületében és a taxisofőrt arra kérte, hogy vigye el egy budapesti címre.

Útközben azonban a taxistól a pénzét követelte, majd egy késsel többször megszúrta.

A sértett végül az Ady Endre téren állt meg, ahol az elkövető a pénzét elvette, majd elmenekült a helyszínről. A sofőr rádión kért segítséget kollégáitól.

A taxisofőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elkövető mindössze 20 ezer forintot zsákmányolt.

A férfit őrizetbe vették, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták ki kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló