„Ez az a pillanat, amikor Larry, a macska harcba keveredik egy rókával a Downing 10. előtt” – olvasható a több mint egy perces videón, amit a Sky News tévécsatorna osztott meg a Twitter-csatornáján.
A kísérőszöveg szerint a felvétel idén októberben készült, és most az év legfontosabb történései között került elő ismét.
A világ talán leghíresebb macskája először csak sakkban tartja a nálánál jóval nagyobb állatot, majd meg is kergeti.
A róka nem adja fel, visszajön, de Larry továbbra is határozott, így a ragadozó végül eloldalog.
Larry a brit miniszterelnöki rezidencia hivatalos „fő egerésze”.
A most 11 éves macska egy londoni menhelyről érkezett, és eddig öt miniszterelnököt szolgált ki (David Cameron, Theresa May, Boris Johnson, Liz Truss, Rishi Sunak), pontosabban ennyi miniszterelnök szolgálta ki őt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!