Elkészültek a körmendi sportcsarnok jóváhagyási tervei

Erről Bebes István polgármester számolt be Facebook-oldalán.

Ezt írta a körmendi városvezető:

"Elkészültek a jóváhagyási tervek az új körmendi multifunkcionális csarnokra

Mint már korábban ismerté vált, Körmend Város Önkormányzata a tavalyi évben kezdeményezte egy új multifunkcionális sportcsarnok megépítését, mely otthont adhat a háromszoros magyar bajnok Egis Körmend kosárlabda csapatának.

A projekt előkészítésének keretében már korábban sor került a fejlesztési helyszínek önkormányzat általi megvásárlására, most pedig a jóváhagyási tervek is elkészültek. A körmendi Shell benzinkút mögötti ingatlanok idén tavasszal kerültek a város tulajdonába.

A beruházás előkészítője és építtetője a kormány határozata alapján Körmend Város Önkormányzata. A Beruházás megvalósítója pedig a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz.

Körmend sportcsarnok, látványterv
Facebook

Az elkészült tervek szerint a sportcsarnok mellett, egy vele közvetlen összeköttetésben lévő edzőközpontot is épülni fog különböző edzőpályákkal és öltözőkkel. Mivel multifunkcionális sportcsarnok kerül megépítésre, ezért a pálya olyan méretekkel kerül kialakításra, hogy többféle labdajáték is játszható legyen rajta.

A tervezett ülő férőhelyek alapján minimálisan 3.000 fő befogadására lesz alkalmas a sportcsarnok, melyhez külön fogadóépület kerül kialakításra vendéglátó egységgel, jegypénztárral, és a kültéri streetball pályák öltözőjével.

A beruházás kivitelezésére Körmend Város Önkormányzata és a BMSK Zrt. a közeljövőben együttműködési megállapodást fognak aláírni, és elkészítik a tervezést és kivitelezést tartalmazó közbeszerzést. Ezt követően készülnek majd el az engedélyes és kiviteli tervek, valamint történik majd meg a kivitelezés. A multifunkcionális sportcsarnok pontos forrásigénye a közbeszerzés lezárultát követően válik majd ismertté.

A projekt kivitelezésével egy több évtizedes álom válik valóra Körmenden. A megépülő multifunkcionális sportcsarnok ugyanis nem csak az Egis Körmend kosárlabda csapatának fog otthont nyújtani, de a városban aktívan működő civil szervezeteknek is teret biztosíthat. Mindezek mellett pedig különböző kulturális és zenés rendezvények színteréül is szolgálni fog. A projekt előrehaladásáról folyamatosan tájékoztatni fogjuk a körmendi lakosságot."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet