Ellopta és összetörte az autókat, aztán magukra hagyta őket egy férfi Celldömölkön

Tettét be is ismerte.

A Celldömölki Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított azzal a helyi férfival szemben, aki két autót is elkötött egy celldömölki telephelyről, majd megrongálva azokat magukra hagyta őket - írja a police.hu

Arról érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra 2023. július 15-én, hogy ismeretlen tettes egy celldömölki telephelyről a kerítést kidöntve két gépkocsit vitt el. Az egyik járművet egy közeli kapubejáróban, összetört állapotban találták meg, megsérült a motorháztető, a lökhárító és az abroncsok is. A másik autónak pedig a helyszínre kiérkező celldömölki körzeti megbízott akadt a nyomára egy városi parkolóban, amelynek a bal első kereke, a motorháztetője és a bal első ajtaja sérült meg.

A körzeti megbízott adatgyűjtése és személyismerete vezetett az azonosításhoz, melynek eredményeként elfogták és előállították azt a 22 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a cselekmények elkövetésével.

A helyi férfit a nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló