Elmarad a Galaxisok szombati szombathelyi koncertje

Technikai gondok akadtak néhány nappal a buli előtt.

Július 31-én az egyik legeredetibb hazai zenekar érkezik a szombathelyi Zsinagóga udvarba, a LÉT Szombathelyért Egyesület szervezésében immár a harmadik koncertre készülhet a szombathelyi nagyérdemű. A nagysikerű Ricsárdgír és Carson Coma Boldog család, csupa móka, így szólt Szombathelyen a Carson Coma! 2021. July 16. 19:26 koncertek után jön ugyanis Szabó Benedek és zenekara, hogy bemutassa vadonatúj lemezét, valamint régi slágereit – harangoztuk be Galaxisok-koncert Szombathelyen 2021. July 23. 21:25 még múlt héten.

Nyugat.hu

Most azonban kiderült, hogy valami hiba csúszott a gépezetbe, ugyanis több platformon is bejelentették, hogy elmarad a szombati koncert. A Facebook-eseménynél azt írják, hogy technikai okok miatt nem tudják megtartani, de azt is hozzátették a szervezők, igyekeznek új időpontot találni, hogy Benedekék még az idei évben Szombathely vendégei legyenek.

„Biztosan többen is láttátok már a koncertnél, de ide is kiírjuk, hogy a szombathelyi koncertünk sajnos elmarad. Mindenképpen szólunk, ha lesz új időpont!” – írta Facebook-oldalán a zenekar.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló