Elő a téli gumit, óvatosan vezessen, jön a hó

A legtöbb, akár 10-15 cm friss hó az Alpokalján, a Bakonyban és az Északi-középhegység magasabb pontjain hullhat.

Az Alpokalján, a Bakonyban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már szombat este, majd vasárnap már másutt is egyre többfelé válthat havazásba az eső. Vastagabb hótakaró kialakulására főként az Alpokalja, a Dunántúli- valamint az Északi-középhegység magasabb részein lehet számítani. A nyugati, valamint az északkeleti tájakon van esély 1-6 cm-es hóréteg kialakulására - ezt követően vasárnap este az Ózd-Békéscsaba vonal mentén kialakuló intenzívebb hózáporokból szintén hullhat további 1-5 cm friss hó - írja a hvg.hu.

Hó, havazás, havas utak, tél
Józing Antal

A Magyar Közút mindent megtesz az utak biztonságos járatossága érdekében – olvasható a közleményükben - de a szakemberek a közlekedőket is kérik: vezessenek lassabban, óvatosan, az évszaknak megfelelően, csak megfelelően felkészített, átvizsgált és téli gumival felszerelt járművekkel induljanak el, a nehéz tehergépjárművekkel közlekedők pedig ha tehetik, várják meg az intenzívebb havazás végét. A közlekedőknek érdemes utazás előtt tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről, az út- és látási viszonyokról a cég Útinform szolgálatának diszpécsereinél vagy a www.utinform.hu oldalon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos