Elstartolt az idei Gólyahét az ELTE SEK-en

Az idei rendezvényt a fantasy tematika mentén szervezték meg.

Elstartolt az idei Gólyahét az ELTE Savaria Egyetemi Központban. A rendezvénysorozaton a következő napokban kétszáznál is több elsőéves vesz részt - hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében az ELTE Savaria Egyetemi Központ. Az is kiderült, hogy az augusztus 28-i megnyitón a gólyákat elsőként Lenkai Nóra rektori biztos köszöntötte.

ELTE Savaria Egyetemi Központ / Kleinhappel Miklós / Facebook

A hivatalos kezdés előtt az elsősök megkapták a szervező ELTE HÖK Savaria által összeállított gólyacsomagot, a kollégisták elfoglalták szállásukat és az új hallgatók adminisztrációs kötelezettségüknek eleget téve beiratkoztak, így az Eötvös Loránd Tudományegyetem teljes jogú polgáraivá váltak.

ELTE Savaria Egyetemi Központ / Kleinhappel Miklós / Facebook

Az idei rendezvényt egyébként a fantasy tematika mentén szervezték meg - mondta Makrai Csaba, az ELTE DBPK Helyi Képviselet koordinátora. Ugyanakkor idén sem maradnak el a tradicionális programok. Az esték, illetve éjszakák pedig a bulizást szolgálják, olyan sztárfellépőkkel, mint Dr. BRS és Pixa.

ELTE Savaria Egyetemi Központ / Kleinhappel Miklós / Facebook

Az, hogy a hét folyamán ki gyűjtötte össze a legtöbb pontot, kihez kerül a győztes gárdának járó kupa, szombaton derül majd ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet