A SEK dísztermében adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat, illetve az ELTE Savaria Kiválósági Ösztöndíjakat, így ismerve el az arra méltó elsőéves hallgatókat.
A cél Szombathelyen is az ELTE-minőség
Németh István rektorhelyettes ünnepi beszédében kiemelte, hogy az ELTE fontosnak tartja, hogy a híréhez méltóan a Savaria Egyetemi Központban is a legkiválóbbak alkossák a hallgatói közösséget, többek között ezért is alapították meg a kiválósági ösztöndíjat.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az a szombathelyi hallgató, aki legalább 400 ponttal nyer felvételt, tíz hónapon át havi 40 ezer forint juttatásban részesül már az első félév során. 450 pontot meghaladó pontszám esetén ennek a duplája jár.
Az ELTE ezzel nem titkoltan azt akarja elérni, hogy a SEK magas oktatói minőséghez felzárkózzon a hallgatói minőség is.
És valóban, ez egy egyértelmű üzenet a jól tanuló felvételizőknek: gyertek ide, mert megéri.