Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nemcsak rangos diplomát ígérnek: azt is, hogy a közgázképzés lehet Szombathely új sikertörténete

Milyen esélyekkel újul meg a közgazdászképzés, hogyan bővítheti-e az ELTE-SEK a kapcsolatait a gazdasági szereplőkkel? „Az ELTE helyben van” címmel rendeztek társadalomtudományi kerekasztal-beszélgetést Szombathelyen.

A munkaerőpiacon jó ideje érezhető meglévő szakemberhiány volt az egyik fő szempont a Savaria Egyetemi Központ és képzései átszervezésében. A SEK már korában is meglévő gazdaságtudományi képzéseire idén, első helyen, több mint száz diák jelentkezett. A gazdálkodás és menedzsment, illetve a kereskedelem és marketing szakok 2017. február 1-től az ELTE Társadalomtudományi Karába integrálódtak, ami egyfelől rangos diplomát jelent, másfelől a helyben tanulás lehetőségét.

Társadalomtudományi kerekasztal a SEK-en
Forrás: ELTE-SEK

Azt a felvételi jelentkezéseknél nem lehet látni, hogy mennyien jelölték meg ezeket a szombathelyi szakokat a 2., 3., 4. helyen, de azt szeretnénk, ha a sorrend módosításánál minél többen jelentkezzenek át Szombathelyre

– mondta a beszélgetésen Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja, egyetemi docens. Hozzátette, olyan igény van a gazdálkodás típusú felsőoktatási képzésekre az üzleti szférában, hogy a jövőben a 200 fős jelentkezés is reális lehet. Tervben van a világszerte nagymértékben fejlődő turisztikai ágazatra reagáló turizmus és vendéglátás szak elindítása is.

Társadalomtudományi kerekasztal a SEK-en
Forrás: ELTE-SEK

Fejleszteni szeretnénk az itt létrehozott tanszéki csoportot, amit létrehoztunk, de nem úgy, hogy budapesti Intercity professzorok oktatnak a szombathelyi oktatást. Úgy vélem, helyben kell megerősíteni az oktatói állományt. Tíz főállású oktató tudja ellátni ezeket a képzéseket, amelyektől azt várjuk, hogy gyakorlatorientáltak legyenek. A budapesti központban inkább elméleti jellegű a képzés

– tette hozzá.

Társadalomtudományi kerekasztal a SEK-en
Forrás: ELTE-SEK

A kerekasztal-beszélgetésen Illés Károly alpolgármester elmondta, ő maga is a szombathelyi közgazdász képzésben szerezte a diplomáját, ismeri azt a nagy előnyt, amit egy helyben megszerezhető piacképes diploma ad. A város támogatni kívánja a gazdaságtudományi képzéseket, mert ezzel azt is támogatja, hogy a fiatalok nem menjek el innen továbbtanulni, itt tanuljanak, itt dolgozzanak, ezzel megpezsdül az élet, és a régió megfelelő szakembereket kap.

Társadalomtudományi kerekasztal a SEK-en
Forrás: ELTE-SEK

Dr. Varga Imre, okl. közgazdász, egyetemi docens a szombathelyi képzés

motorja

úgy fogalmazott: az a cél, hogy a közgazdász képzés Szombathelyen ismét sikertörténetté váljon az ELTE-vel közösen.

Bízunk abban, hogy felértékelődik az itt kapható diploma. A képzés gyakorlati jellegét a megbízott külső oktatók adják, magukkal hozva szakmai tudásukat. A közgazdász képzés a régió és Vas megye fejlesztésében kiemelt szerepet játszik, vállalatoknál, bankokban, az adóhivatalban helyezkedhetnek el, illetve magánvállalkozóként találhatnak helyet a munkaerőpiacon az itt végzettek

– jelentette ki.

Társadalomtudományi kerekasztal a SEK-en
Forrás: ELTE-SEK

Az ELTE társadalomtudományi karról megtudtuk:

fiatal hajtás

az egyetemen belül, 2003-ban jött létre, rugalmassága és innovációs készsége kiemelkedő. A fiatalokkal való kapcsolatára a közvetlenség jellemző, akár hallgatói kezdeményezéseket is beépítenek a képzésekbe, a diákokat az önállóság felé terelik.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra