Eltiltották a vezetéstől, de őt ez cseppet sem zavarta, most lebukott Celldömölkön

Eljárást indítottak ellene.

A rendőrök 2020. november 3-án egy személyautóval közlekedő iváni lakost igazoltattak Celldömölkön, a Horváth Elek utcában. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőrt a Soproni Járásbíróság a járművezetéstől már korábban eltiltotta.

A férfival szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt eljárás indult – írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek