A rendkívüli aszály és vízhiány miatt kritikus szintre csökkent a Merseváti-tó vízszintje, a tó jelentős része pedig gyakorlatilag kiszáradt. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége szerint a jelenlegi körülmények között a halmentés sem végezhető el biztonságosan.
A tőzeges-iszapos meder a víz visszahúzódásával helyenként járhatatlanná vált, az iszap kiszámíthatatlan, ezért a szövetség arra kéri a horgászokat, hogy saját kezűleg se próbáljanak halat menteni. A területre a munkatársakat sem küldik be a balesetveszély miatt.
A Merseváti-tavat háromtavas területi jegyen választó horgászok a jegyen szereplő további vízterületek közül egy másikat jelölhetnek meg. Ehhez az új tó sorszámát a korábbi, 8-as jelölés mellé vagy fölé kell felírni úgy, hogy az eredeti szám továbbra is látható maradjon. A jegyet emiatt nem kell visszavinni az értékesítőhöz.
A szövetség közlése szerint folyamatosan figyelik a tó állapotát. Ha teljesen kiszárad, megvizsgálják a meder biztonságos és szabályos karbantartásának lehetőségeit. Bíznak abban, hogy a vízellátás helyreáll, és 2027 tavaszára újrahalasítva, rendezett környezetben fogadhatja a horgászokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!