Eltűnt Andy Vajna végrendelete - de azért van örököse a 37 milliárdnak

Habár Vajna 2018. március 7-én írt egy végrendeletet, annak eredeti példánya "nem volt fellelhető".

A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére

- idézte a hvg.hu azt a dokumentumot, melyet nemrég adtak le a cégbíróságra, és amelyben a Vajna-hagyatékról esik szó.

Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva, de ide tartozik az AV Holdings nevű cég, egy Bentley, három bankszámla, egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás, és műkincsek. Tartozása is van a cégnek, de pontos értékét ennek sem tudni.

Az AV Perfect tehát a dokumentumok szerint október 1-jén Vajna Tímeáé lett, aki így a 31. leggazdagabb magyar.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság