A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság 01080/19021/2016. számon eljárást folytat a 11 éves budapesti Lakatos Barnabás József eltűnése miatt. A fiú 2016. július 4-én 15 óra körül elindult VIII. kerületi otthonából feltehetően a Kálvária téri vagy a Losonci téri játszótérre, estére azonban nem érkezett haza. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre, ezért kérjük a lakosság segítségét is a gyermek megtalálásában.
Barnabás körülbelül 145 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja sötét barna, két oldalt felnyírt. Szeme színe barna. Mozgására jellemző, hogy járása olyan, mintha mindig lábujjhegyen járna. Rendszeresen gyógyszert szed. Eltűnésekor kék farmernadrágot, citromsárga pólót és kék vászoncipőt viselt. Jelenleg az alábbi kép áll rendelkezésére róla.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!