Megtartotta első beszédét III. Károly király – És így emlékezik a világ II. Erzsébetre

Emberek milliói figyelnek most az Egyesült Királyságra és róják le tiszteletüket.

III. Károly, az Egyesült Királyság új királya és II. Erzsébet királynő legidősebb fia pénteken késő délután megtartotta első hivatalos beszédét, melyben édesanyjára emlékezett.

„Őfelsége, a királynő, szeretett édesanyám egész életében inspirációt, példát jelentett számomra és egész családom számára. A legőszintébb és legszívbőljövőbb hálával tartozunk neki, amivel egy család csak tartozni tud az édesanyának, aki szeretett, megértett, odafigyelt és utat mutatott” – mondta.

Beszélt arról is, hogy alig egy hét múlva örök nyugovóra helyezik II. Erzsébetet, valamint megköszönte az együttérzést, a szeretetet és a támogatást, amit az elmúlt napokban kapott a királyi család. Azt mondja, leírhatatlanul jól esett mindannyiuknak.

„Természetesen meg fog változni az én életem is, ahogy elvállalom új feladataimat. Többé nem fogok tudni annyi időt és energiát fordítani a jótékonysági szervezetekre és ügyekre, amelyek oly fontosak számomra. De tudom, hogy ezt a fontos munkát mások is ugyanígy fogják végezni” – tette hozzá, majd az új szerepek kapcsán feleségéről, Kamilla királynéről, illetve Vilmosról és Katalinról is ejtett néhány szót és végül Harrynek és Meghannek is minden jót kívánt.

„Drága édesanyám, most megkezded utolsó nagy utazásodat és csatlakozol drága édesapámhoz. Csak annyit szeretnék neked mondani, hogy köszönöm. Köszönöm a családunk és az általad szolgált nemzetek családjainak nevében is a szeretetet és odaadást. Az angyalok szárnyai és énekei kísérjenek téged nyugovóra” – mondta.

Az egész világ gyászol

Helyi idő szerint péntek délben országszerte, Yorkshiretől egészen Lincolnshire-ig megszólaltak a harangok a templomokban a királynő emlékére és az új király tiszteletére.

Magyar idő szerint délután 2 órakor 96 ágyúlövéssel emlékeztek meg II. Erzsébetről az Egyesült Királyság számos pontján. A 96, tíz másodperces közönként kilőtt ágyúlövésekkel a királynő 96 életévére emlékeztek például a londoni Towernél és a Hyde Parkban, valamint az edinburgh-i, cardiffi és hillsborough-i várakban, illetve Yorkban, Portsmouthban és Gibraltáron is.

Sydney-ben elsötétedett az operaház és rávetítettek egy fekete-fehér képet is a királynőről.

A franciaországi Nizzában egy vízparti ünnepségen emlékeztek a gyászolók a királynőre.

Sötétbe borult az Eiffel-torony, az Empire State Building pedig királyi színekben pompázik.

New Yorkban a Times Square egyik óriás kivetítőjén rótták le a tiszteletüket II. Erzsébet előtt.

A Fehér Ház és a Kapitólium zászlaját pedig félárbócra eresztették.

A Forma-1 Olasz Nagydíjon egyperces néma csenddel emlékeztek.

A moszkvai brit nagykövetséget elárasztották virágokkal, egy anglikán templomban oltárt állítottak a királynőnek.

A budapesti brit nagykövetségen pedig részvétnyilvánító könyvet nyitottak, amelyet szeptember 12. hétfőtől szeptember 16. péntekig mindennap 10 órától 15 óráig lehet aláírni.

A világ második leghosszabb ideig regnáló uralkodója

Pénteken nemzeti gyász kezdődött Elkezdődött a gyász az Egyesült Királyságban 2022. September 09. 10:19 az Egyesült Királyságban a csütörtökön elhunyt Elhunyt II. Erzsébet királynő 2022. September 08. 19:49 II. Erzsébet királynő emlékére.

„A királynő békésen távozott az élők sorából ma délután Balmoralban” – közölte csütörtökön a Buckingham-palota.

A nemzeti gyász valószínűleg a királynő tíz napon belül várható temetéséig tart, de az új uralkodó, III. Károly király pénteken külön gyászidőszakot hirdetett Károly külön gyászt hirdetett a királyi családnak 2022. September 09. 12:52 a királyi család számára.

Buckingham-palota

Erzsébet 1926-ban született York hercegének és hercegnéjének (a későbbi VI. György brit királynak és Erzsébet királynénak) elsőszülött gyermekeként. Édesapja 1936-ban lépett a trónra, fivére, VIII. Eduárd király lemondását követően.

Közfeladatok ellátására és első hivatalos szerepléseire a második világháború alatt került sor. 1947-ben ment férjhez Philip Mountbatten, egykori görög és dán királyi herceghez, akivel házasságuk 73 évig tartott, Fülöp 2021-ben bekövetkezett haláláig. Kapcsolatukból négy gyermek született: a trónörökös Károly walesi herceg, valamint Anna királyi hercegnő, András yorki herceg és Eduárd wessexi gróf.

Erzsébet a második leghosszabb ideig regnáló uralkodó a világon, egyúttal az Egyesült Királyság történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő monarchája volt. Uralkodása alatt a brit királyi család számos válságot élt át, ám a monarchia intézményének támogatottsága és személyes népszerűsége folyamatosan magas tudott maradni.

1952-től haláláig az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje volt.

(Forrás: Wikipedia)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet