Ezt kár lenne kihagyni: az egyik legkedveltebb hazai szólista énekli az Ave Mariát a Székesegyházban

Kertesi Ingrid és tanítványainak szombathelyi áhítat estjén orgonakísérettel szólal meg Caccini csodaszép éneke, ahogy Mozart és Vivaldi is. Mindjárt mutatjuk mikor.

Ahogy pár hete beharangoztuk már, egy remek kezdeményezés nyomán eztán nem semmi környezetben, a pazar Püspök Palotában és a Szombathelyi Székesegyházban is élvezhetjük a komolyzenét.

A ”Martinus Exclusive Koncertek” két alapötlet továbbgondolásából született. Egyrészt Lakner - Bognár András szombathelyi karnagy a Székesegyházban szeretett volna koncerteket szervezni, másrészt Dr. Perger Gyula, a Szily János Látogatóközpont igazgatója a Püspöki Palota dísztermébe álmodott kamarakoncerteket. A két szándék találkozásából jött létre ez a szombathelyi komolyzenei sorozat, amely szeptembertől közepén indult, és december 19-ig igényes klasszikus zenével jelentkezik.

Kertesi Ingrid Szombathelyen, az MSH-ban
VB

A programsorozat követező állomása október 11-én (szerda 19.30-kor) a székesegyházban lesz, amikor is az magyarországi szimfonikus zenekarok legkedveltebb szólistája, Kertesi Ingrid és tanítványai áhítat estjére kerül sor. (A belépőjegy mindössze 1500 forint lesz.) Közreműködik Lakner-Bognár András orgonán.

A programban

A. Vivaldi: Gloria - Domine deus
J. S. Bach: Blute nur, du liebes Herz” – Matthäus-Passion, BWV 244
W. A. Mozart: Laudate Dominum – Vesperae solenne de confessore, KV 339
W. A. Mozart: Et Incarnatus est – Davide Penitente KV 469
J. S. Bach: Benedictus - Mass B minor BWV232
J. S. Bach: Bist du bei mir BWV 508
C. Caccini: Ave Maria
C. Saint-Saëns: Ave Maria
F. Mendelssohn: „Jerusalem, Jerusalem” – Oratorio “Paulus” Op.36. A. Stradella: Pieta Signore
M. Marchesi: Ave Maria
J. S. Bach: Frohe Hirten eilt ach eilet – Weihnachtsoratorium, BWV 248
P. Mascagni: Ave Maria
W. A. Mozart: „Alleluia” – Exsultate Jubilate K165 W. A. Mozart
G. Rossini: Sopran Aria – Petite Messe Solennelle
G. Rossini: „Giusto cielo, in tal periglio”- Maometto II Opera
C. Franc: Panis Angelicus
Belépő: 1500 Ft. KERTESI INGRID Liszt Ferenc díjas, Érdemes

Kertesi Ingrid Liszt Ferenc díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a „Halhatatlanok Társulata” örökös tagja, a Magyar Állami Operaház magánénekese. Pályafutása során elénekelte a négy földrész színpadain az operairodalom valamennyi lírai koloratúr szoprán főszerepét. A gyönyörű lírai hangszínnel megáldott énekesnő évekig volt több németországi operaház tagja, a Magyar Állami Operaházi tagsága megtartása mellett. Több mint egy évtizede tanít egyetemi szinten klasszikus éneket. Évekig tanított Szombathelyen a Nyugat Magyarországi Egyetemen, majd a Pécsi Tudományegyetemen, hat éve pedig a budapesti Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem adjunktusa. Egyetemi oktatói tevékenysége mellett számos mesterkurzust is tart, szakmai életútja során több mint ötven lemez, CD jelent meg a közreműködésével.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló