Az ELTE-hez tartozó Berzsenyi téri D-épület Energetikai nagyfelújításon esik át a SEK Berzsenyi téri épülete 2024. December 11. 18:19 és a Bolyai Gimnázium
Komplex energetikai felújítás előtt a szombathelyi Bolyai-iskola 2024. November 13. 11:37 után a szombathelyi kampusz sportcsarnokára is kiírták az energetikai közbeszerzést – derül ki az Európai Unió közbeszerzési értesítőjéből.
Az ajánlatokat március 18-ig várják, a munkálatokra a nyertesnek egy év áll majd rendelkezésére.
A komplex épületenergetikai felújítás többek között az alábbiakat tartalmazza:
Mindettől azt várják, hogy az épület elsődleges energiafogyasztása éves szinten 1,5 millió kWh-val csökkenjen.
„A kivitelezési munkák ideje alatt az épület nem lesz használatban” – olvasható a dokumentációban, ami azt jelenti, hogy az egyetemistáknak és a csarnokot használó sportolóknak időszakosan más helyszínt kell majd használniuk.
Ahogy azt a velemi ifjúsági szálló példája Kiderült, melyik cég állhat neki a velemi ifjúsági szálló felújításának January 20. 15:34 mutatja, a gyenge építőipari megrendelések közepette pályázatokból biztos, hogy nem lesz hiány.