Megállapodott a 2024-25-ös üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet - közölte a cég. Ennek értelmében a 2023. november 30-án érvényben lévő bruttó 320 000 forintos alapbér 2024. március 1-től 12,5 százalékkal bruttó 360 000 forintra emelkedik a Tescónál. A toborzás szempontjából kihívást jelentő áruházakban – országszerte az áruházlánc üzleteinek mintegy felében - a lokációs pótlékkal együtt a bruttó alapbér 400 000 forintra nő. Az elérhető maximális jövedelem így az átlagos műszakpótlékkal és túlórával, cafeteriával, vásárlási kedvezménnyel és lokációs pótlékkal maximum bruttó 503 100 forint, míg lokációs pótlék nélkül bruttó 463 100 forint körül alakul.
2024. június 1-jével a cafeteria keretet is megemeli összesen 25 százalékkal a Tesco, azaz a korábbi bruttó 193.200 forintos keret egységesen 241 500 forint lesz, ezzel további 400 millió forintot fektetve a kollégák juttatásaiba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!