Szerencsés kimenetelű, személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt Táplánszentkereszt határában, a 87-es főúton. Egy Kám felé tartó Fiat és egy Szombathely felé haladó Dacia ütközött érintőlegesen.
Egyik sofőr sem ismerte el a felelősségét a balesetért és az aszfalton sem maradt értékelhető nyoma az ütközésnek, amiből kiderült volna, melyik fél járműve lógott át a másik sávjába.
A patthelyzetet egy szemtanú oldotta fel, aki a Fiat mögött haladt és az autója szélvédőjén fedélzeti kamera rögzítette az eseményeket, így konkrétan az ütközést is.
Ebből a felvételből egyértelműen kiderül, hogy a Dacia tért át a jobbra ívelő kanyarban, így a balesetért ennek az autónak a sofőrjét terheli felelősség.
Mi már sokszor javasoltuk autóvezető olvasóinknak, hogy ha még nincs fedélzeti kamerájuk, akkor szerezzenek be egyet és ne várjanak ezzel karácsonyig, húsvétig, vagy kerek születésnapig. Ez az eset is megmutatta, hogy mennyit számíthat egy felvétel, ami valóban a történteket mutatja. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a kamerafelvétel a tulajdonosa ellen is szolgáltathat terhelő adatokat.