Érkeznek a boltokba a magyar gyümölcsök, 25-50 százalékos az emelkedés a termelési költségekben

Idén végre nem lesz hiány hazai kajszi- és őszibarack, és a meggy, cseresznye és szilva is elegendő lesz. Már ha meg tudjuk fizetni.

Miközben a termelés költségei – fajtól függően – 25-50 százalékkal emelkedtek, addig a termelői árak a legtöbb terméknél inkább romlottak a tavalyi évhez képest - mondta a Világgazdaságnak Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Ugyanakkor szerinte a gyümölcsök várható piaci helyzete és ára ügyében most még korai lenne jóslásokba bocsátkozni. Egyelőre csak a szamócapiacot lehet látni, ahol az figyelhető meg, hogy a nagybani piaci ár a legjobb esetben a tavalyi szintet éri el, de sokszor alatta marad. A konkrét fogyasztói árak pedig nagyban függenek attól, hogy hol vásárolunk.

Ebből a szempontból gondot jelent, hogy az értékesítési csatornák beszűkültek, mivel Covid-járvány miatt sok zöldséges bezárt, a fogyasztás pedig a multikba csatornázódott.

Mindenesetre a legtöbb nyári gyümölcsből valamivel jobb termés várható, mint az elmúlt két évben, és jó hír, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti hiány után idén lesz hazai kajszi- és őszibarack, és a meggy, cseresznye és szilva is elegendő lesz - derült ki szavaiból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság