2015 legizgibb esküvői fotóit keressük, itt vannak az első versenyzők

Szerencsére nem kellett agyonkönyörögnünk a világot, hogy induljanak, a fiatal házasok sorban támadnak le minket a házasodási fényképeikkel.

Itt dobtuk be a felhívást a nagy közösbe, amit már meg is hosszabbítottunk február 14 éjfélig. Hiszen ahogy tavaly, meg azelőtt, úgy idén is szétvetett minket a kíváncsiság, hogy kikről készülhettek vajon a legjobb esküvői felvételek Vas megyében. Nos, mi most nem ítélkezünk meg véleményezünk, mert nem ez a feladatunk, hanem simán csak mutatjuk az első fecskéket! És persze várjuk a többiekét is, beküldési feltételek az előző ugróhivatkozás mögött. De már most nagy az örömünk, mert csodálatosan domborodik a kreativitás az egyes fényképeken!

És akkor nézzük is

Németh-Varga Bernadett és Németh Tamás esküvője szeptember 19-én volt Szombathelyen, a fotózást pár nappal azt megelőzően Kőszegen, lakhelyükön tartották.

Németh-Varga Bernadett és Németh Tamás
-

Kutnyánszky Márk és felesége Kutnyánszky Regina esküvője július 11-én volt Vasszécsenyben.

Azért ezt választottuk mert ez az autó nagyon illett a kinti dimbes-dombos helyszínhez, illetve az esküvő színvilágához, ami a kék volt. Ami még nagyszerű volt, hogy az autó több mint 25 éves, így mi is azt fogadtuk, hogy minimum kétszer ennyi időtt szeretnénk együtt tölteni szerelemben.

Kutnyánszky Márk és Kutnyánszky Regina
Rákóczi Fanni

Héra-Kovács Klaudia és Héra Zoltán esküvője december 12-én, Kőszegen volt. Mivel téli esküvőt tartottak, Klaudia és Zoltán mindenképpen szeretett volna havas képeket. A nevezett fotót Molnár Arnold jegyzi.

Héra-Kovács Klaudia és Héra Zoltán
Molnár Arnold

A férjemmel mindketten imádjuk az olasz autókat, így esett a választásunk erre a gyönyörű oldtimer Alfa Romeóra, a kedvesem egy cimborája közreműködésével. Továbbá mivel szeretem a nem mindennapi dolgokat ezért a menyasszonyi ruhám is egyedi darab. Egy kedves varrónő családtag segítségével álmodtuk meg és valósítottuk meg a ruhát

- írta nekünk Tóth Szilvia, aki május 23-án ment hozzá Scheiber Lajoshoz.

Tóth Szilvia és Scheiber Lajos
Lovagi Milán

Könczöl Zoltán és Könczölné Kanti Alexandra esküvőjét augusztus 22-én tartották Vassurányban egy csodálatos napsütéses napon.

Könczölné Kanti Alexandra és Könczöl Zoltán
Lovagi Milán

A Németországban élő Tilinger Péter és Osbáth Beáta esküvője a vőlegény születésnapján, augusztus 8-án volt Zamárdiban.

Tilinger Péter és Osbáth Beáta
Kajetán Jácint

Kolozár Péter és Kolozár Eszter esküvője július 24-én volt, fotósuk Hartyányi Tamás volt.

Kolozár Péter és Kolozár Eszter
Hartyányi Tamás

Biró Zsófia Viktória és Biró Balázs menyegzője szintén július 24-én volt, fotósuk Benkő Péter volt.

Biró Zsófia Viktória és Biró Balázs
Benkő Péter

Pergerné Téglás Szabina és Perger Róbert esküvője augusztus 15-én volt Szombathelyen.

Pergerné Téglás Szabina és Perger Róbert
Böcskei Noémi

Némethné Simon Kinga és Németh László Péter a velemi Szent Vidnél házasodott össze július 11-én. Egy nappal a nagy esemény előtt a kötetlen fotózást tartottak, a beküldött képen éppen a Kőszegi Várszínház díszleteit próbálták ki.

Némethné Simon Kinga és Németh László Péter
Horváth Balázs

Ádám és Éva Londonból szervezték meg, esküvőjüket, nagy kihívás volt, de annál szebb lett életük nagy napja szeptember 5-én.

Moór-Szabó Éva és Moór Ádám
Gergác Tibor

Busa-Németh Fanni és Busa Szilárd esküvője október 16-án volt.

Busa-Németh Fanni és Busa Szilárd
Lengyel Krisztián

Németh András és Németh-Preutzer Adrienn esküvője november 28-án volt, Zergi Borbála fotója pedig a Gayer parkban készült.

Németh András és Németh-Preutzer Adrienn
Zergi Borbála

Komlenecz Eszter és Viszket Zsolt autentikus képpel készült: Zsolt hobbija az autószerelés, Eszter pedig munkavédelmi mérnökként dolgozik.

Komlenecz Eszter és Viszket Zsolt
Németh Zoltán

Garamvölgyi Adri és Gábor augsztus 1-jén házasodott össze, elmondásuk alapján egy spontán bolti bevásárlás után készült ez az ugyancsak spontán fotó.

Garamvölgyi Adri és Garamvölgyi Gábor
Dani Szabolcs

Szeptember 12-én fogadtunk örök hűséget egymásnak. Zsolt a Falco kosárlabda csapat vezérszurkolója, a B-közép az élete része. De ezen a napon nem engedtem

- írta nekünk Viszket-Kutasi Szilvia.

Viszket-Kutasi Szilvia és Viszket Zsolt
Viszket-Kutasi Szilvia és Viszket Zsolt
Varga Henrietta

Iker-Németh Adrienn és Iker Gyula nagy napja július 25-én volt Körmenden, a fotó a Várkertben készüt.

Iker-Németh Adrienn és Iker Gyula
Szendi Péter

Kárándiné Keller Kinga és férje, Kárándi Péter augusztus 15-én kötöttek házasságot. Kedvenc képük, amelyet beküldtek nekünk, egyben a hobbijukat is bemutatja.

Kárándiné Keller Kinga és Kárándi Péter
Kiss Roland

Novák Péter és felesége, Alíz esküvői képét Erdélyi Ákos​ fotográfus készítette, a nagy nap augusztus 22-én volt.

Alíz és Peti
Erdélyi Ákos

Németh Adrienn és Németh Róbert október 3-án házasodott össze Bükön. Nagyon szeretik a természetet és az égbolt különleges színvilágát, az esküvői képüket soproni fotósuk, Dani Szabolcs késztette.

Németh Adrienn és Németh Róbert
Dani Szabolcs

Regényi Bálint és Regényiné Visnyei Mónika barátaikkal sokat játszottak egy csapatjátékos zombis számítógépes játékkal, innen jött az ötlet, hogy az esküvőn is támadja meg az ünnepelt párt a zombikká változott násznép. A nagy nap pedig április 18-án volt Sopronban.

Regényi Bálint és Regényiné Visnyei Mónika
Göndöcs Evelin

Csalóka kicsit, mert a négy helyett csak kettő gyerkőcünk volt, legalábbis a kép idejéből, ugyanis azóta megszületett legkisebb pici fiúnk is, aki akkor még a pocakomban volt

- írta nekünk Veronika.

Bencsics Veronika & Bencsics Péter
Szabados Lajos Luigi

A szombathelyi Vogl-házaspár augusztus 22-e óta Vogl-házaspár.

Voglné Bors Krisztina és Vogl Tamás
Szabados Lajos Luigi

Kovács Péter és Kovács-Major Mónika közös szerelme a Rába folyó és a kenuzás. Fotósuk, Nagy-Kasza Tamás a képet a Rába folyó körmendi szakaszán készítette. A Bereki Bárkás Egylet tagjaként Mónikának és Péternek kihagyhatatlan élmény volt a folyón fotózkodni. Esküvőjüket augusztus 29-én tartották.

Kovács Péter és Kovács-Major Mónika
Nagy-Kasza Tamás

Süle Mónika és Süle Richárd tavaly május 22-én kötötte össze életét, a bunyós kép pedig Lovagi Milán keze munkája.

Süle Mónika és Süle Richárd
Lovagi Milán

Hoffmann-Hauzer Petra és Hoffmann Gábor október 24-én házasodott össze Ajkán.

Mert volt képünk hozzá:

Hoffmann-Hauzer Petra és Hoffmann Gábor
Luigi Photo

Balogh-Sólyomvári Roxanne-nak és Balogh Ádámnak 2015. augusztus 29-én volt az esküvőjük, a fotót Lovagi Milán készítette.

Balogh-Sólyomvári Roxanne és Balogh Ádám esküvője 2015.08.29.
Lovagi Milán

Krausz-Decsi Krisztina és Krausz Balázs 2015. augusztus 14-én házasodtak össze. A kép - amit Udvari Dániel készített - magáért beszél: Love&Basketball.

Krausz-Decsi Krisztina és Krausz Balázs esküvője 2015.08.14.
Udvari Dániel

Tompos Dávid és Tompos-Görcsi Júlia 2015. március 14-én házasodtak, fotósuk Ivánné Zsóka volt.

Tompos Dávid és Tompos-Görcsi Júlia esküvője 2015.03.14.
Ivánné Zsóka

Orosházi Nóra és Orosházi Gyula (Szuszi) 2015. augusztus 1-jén házasodott össze Zalaegerszegen, az Evangélikus templomban. A polgári szertartás és utána a lakodalom a Tóka étterem udvarán zajlott. A fotót Zóka Pál készítette.

Orosházi Nóra és Orosházi Gyula (Szuszi) esküvője 2015.08.01.
Zóka Pál

Magyar Frida és Magyar Norbert 2015. április 24-én házasodtak össze. Egy akciódús képet akartak csinálni és retusálás közben jött az ötlet, hogy mivel nagy Jurassic Park rajongók, jó lenne egy Dinót mögéjük tenni. Innen jött a "támadó T-rex" ötlete. Fotósuk Lovagi Milán volt.

Magyar Frida és Magyar Norbert esküvője 2015.04.24.
Lovagi Milán

Ruisz-Horváth Szilvia és Ruisz Balázs 2015. július 25-én házasodtak össze. A nagy nap szertartásai Szombathelyen voltak, a reggelig tartó lakodalom helyszíne a Claudius hotel étterme volt. Mivel nagyon szeretik a Balatont, sok szép emlék köti őket hozzá, természetes volt, hogy esküvői képeik is itt készüljenek.

Ruisz-Horváth Szilvia és Ruisz Balázs esküvője 2015.07.25.
Lovagi Milán

Hausner Beatrixnek és Rába Gábornak 2015. július 03-án volt az esküvője a vasszéchenyi Új Ebergényi Kastélyban, a fotók a Sorkifaludi lovardában készültek.
A fotók különlegessége számukra, hogy kötődnek a lovakhoz és a kutyák a mindennapokban fontos szerepet játszanak mint családtagok az életükben, így szerették volna ha mindkettő szerepel a nagy nap megörökítésén, természetesen ebből a lányuk mint koszorúslány sem hiányozhatott.
Természetesen nem ez a legjobban elkapott pillanat, de mivel itt a különleges dolog a fő téma, ezért ezt választották. Fotósaink Hentsey Eszter és Stieber Dóra volt.

Hausner Beatrix és Rába Gábor esküvője 2015.07.03.
Hentsey Eszter, Stieber Dóra

Beke Tamás és Beke-Németh Eszter esküvője 2015. szeptember 12-én zajlott Őriszentpéteren a Bognár étteremben. A szervezéskor arra törekedtek, hogy egyszerű módon csináljanak egy fergeteges bulit, gyönyörű szertartásokkal. Ezért választották fotósként a vision27studiot.
Minden úgy sikerült ahogy eltervezték.

Beke-Németh Eszter és Beke Tamás esküvője 2015.09.12.
vision27studio

Bankó-Haraga Evelin és Bankó Zoltán friss házasok. Esküvőjük 2015. szeptember 12-én volt. Mindenük a sport, főként a crossfit, így nem volt kérdés, hogy a körmendi impulzus crossfitness teremben készüljenek a képek, Szendi Péter jóvoltából.

Bankó-Haraga Evelin és Bankó Zoltán 2015.09.12.
Szendi Péter

Lakatár-Bende Rita és Lakatár Gábor esküvője 2015. szeptember 12-én zajlott. Fotósuk Haller Norbert, a frigy pedig igazi tűzoltós kontextusban köttetett, tűzoltói fotózással az Abért tónál, illetve Kőszeg belvárosában:


Riba Márió fotóján dr. Ropos-Joszt Szabina és Ropos Gábor ijed meg éppen egy őslénytől, ami természetesen nem létezik, csak úgy tesznek, mintha de. Mindez Szentgotthárdon történt, a Csákányi László Filmszínházban.


Nagy Dániel és Nagy-Bindics Zsófia egy szokatlan, és éppen emiatt jónak számító képpel indulnak a megmérettetésben:

Nagy Dániel és Nagy-Bindics Zsófia esüvője 2015-08-15
LuigiPhoto

Harcművészeti élet kölcsönzött esküvői fotójának Horváth Gábor és Horváth-Takács Boglárka, amin ráadásul a menyasszonyi habszoknya különleges funkciót tölt be - valaki máson:

Horváth Gábor és Horváth-Takács Boglárka esküvője 2015-07-18
Lovagi Milán

Cikkünket mostantól folyamatosan frissítjük az újabb és újabb és újabb esküvői versenyzőkkel. Térjenek vissza gyakran!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód