Észak-Dunántúl legnagyobb napelemes erőművét építtette a BPW–Hungária Kft.

185 család áramfogyasztásának megfelelő áramot termel a most megépült napelemes kiserőmű. Az Észak-Dunántúl legnagyobb magánberuházásból épült erőmű évente 170 tonna széndioxid kibocsátás elkerülését teszi lehetővé.

A cég 2015-ben egy napelemes kiserőmű építését indította el, amely belső felhasználásra történő áramtermelést, úgynevezett szigetüzem kiépítését tűzte ki célul. A napelem-park a vállalat legnagyobb, 20 000 m2-es termelőcsarnokának tetején épült meg, amely tökéletesen árnyékmentes felületet biztosít az 1440 darab napelemeknek. Az elemnek a maximális összteljesítménye 385 kW, ebből adódóan a rendszer éves várható energiatermelése nagyjából 370.000 kWh. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. adatai alapján 2014–ben egy család átlagosan 2000 kWh/év villamos energiát fogyasztott, ennek megfelelően a kiserőmű kapacitása, kb. 185 magyar háztartás éves energiafelhasználását fedezné. A naperőmű 2016 nyár elejétől - a tavaszi próbaüzemet követően – már folyamatosan termeli az elektromos áramot.

BPW Kft. napelem
BPW Kft.

Szintén a környezettudatosság jegyében a vállalat nemrégiben beszerzett egy elektromos autót, amelyet – ügyintézés céljából - Szombathelyen városi közlekedésre használnak a vállalat dolgozói. A vállalat az e-car használatával évente legalább 1.000 liter dízel üzemanyag használatát, illetve annak környezetszennyező hatását kerüli el.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek