Kollégánk a frontvonal első sorából rögzítette ezeket pillanatokat és hangulatokat.
A Magyar Rádió épülete előtt az éjszaka során először néznek farkasszemet a tüntetők a rendőrséggel.
November
Többször gyújtottak meg pirotechnikai eszközöket a menet alatt, majd később a Kossuth téren is.
November
Áthaladt a tömeg a Váci utcai adventi vásáron is.
November
A Magyar Idők egy számát gyújtotta fel két tüntető, a sorfal mögül egy tűzoltó érkezett.
November
Többször gyújtottak meg pirotechnikai eszközöket a menet alatt, majd később a Kossuth téren is.
November
A Magyar Idők egy számát gyújtotta fel két tüntető, a sorfal mögül egy tűzoltó érkezett.
November
Megpróbáltak kiemelni egy demonstrálót az első sorból, majd miután nem sikerült, könnygázzal oszlattak.

Tojásmaradványokat törölgettek a rohamrendőrökről a MKKP tagjai, ezt később más demonstrálók is megtették.
November
A demonstráció során 3 embert emeltek ki a tömegből.
November
A Sándor-palota előtt gyűlt össze újra párszáz ember a Kossuth tér elhagyása után, ahol az Örömódát énekelték, később elfoglalták a Halászbástyát is.
November
Nagyjából 100 ember a “bástyafoglalás” után is a várost járta, fél 2-kor ez a csoport is feloszlott.
November
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!