Frissítve - Ezért szorulnak ki a többiek a szombathelyi uszodából: elsőbbséget élvez a Sportiskola, mert közfeladatot lát el

Állítólag a magánoktatók és a Sportiskola igényei is megnövekedtek. Viszont akkor át kell gondolni a kapacitásbővítést.

Kezd kicsinek bizonyulni a szombathelyi uszoda, miután az Oladi Művelődési Központban lévő tanmedence már nem üzemel, ráadásul az idén a Sportiskola igényei is megnövekedtek. A Sportiskola pedig elsőbbséget élvez a magánoktatókkal szemben a pályafoglalás szempontjából, mivel közfeladatot lát el az óvodás és iskolás gyerekek oktatásával. Ez derült ki a Vasivíz Zrt. lapunknak küldött válaszából.

Előzmények

Múlt héten írtuk, Frissítve - Megpróbálták ellehetetleníteni a magánoktatókat a szombathelyi uszodában – Mindent lefoglalt a Sportiskola September 06. 15:44 hogy szülők és oktatók úgy érzik megpróbálták ellehetetleníteni a magánoktatókat a szombathelyi uszodában és a gyerekekkel együtt a Sportiskolába akarják őket integrálni. Minden sávot és idősávot lefoglalt ugyanis a Sportiskola a szezon kezdetén. Volt olyan magánoktató, aki normál idősávban nem kapott lehetőséget az úszásoktatásra, csak 19 óra után, amikor a gyerekeknek az már nem alkalmas a késői időpont miatt.

A szülők és oktatók a sajtóhoz és az önkormányzathoz fordultak, mert augusztus végén, szeptember első hetében még nem tudták, mikor úszhatnak majd azok a gyerekek, akik nem a Sportiskolával edzenének.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseinket elküldtük a Sportiskolának, majd informátorainktól úgy értesültünk, az oktatók, ha kompromisszumokat is kellett kötniük, de tudják folytatni a gyerekek tanítását. Van olyan közöttük, aki vállalta, hogy a Sportiskolának is tart majd edzéseket és osztoznak a magánegyesületek a tanmedencén, bizonyos sávokon.

Cikkünk megjelenése után válaszolt aztán a Sportiskola is. Azt hangsúlyozták, hogy az önkormányzati úszásoktatással, 10 alkalmas tanfolyamokkal 5-7 éves gyermekeknek, és a versenyúszás oktatásával több mint ezer gyermeket tanítanak.

Kovács Cecília ügyvezető igazgató azt is írta, hogy

a szombathelyi uszoda vízfelületének elosztásáról a Vasivíz Zrt. dönt.

Azt írta, folytattak egyeztetéseket magánoktatókkal és minden megbeszélést sikeres együttműködési megállapodással zártak.

Kevés a hely, megnövekedtek az oktatói és tanulói igények

A Vasivíz Zrt.-t is megkerestük, többek között arra voltunk kíváncsiak, élvez-e szerződésben rögzített foglalási előjogot a Sportiskola és mi az oka annak, hogy a magánoktatók és egyesületek kiszorultak az uszodából, és ezért az önkormányzathoz, sajtóhoz kellett fordulniuk.

A Vasivíz válaszából megtudtuk, megnövekedtek az oktatói és tanulói igények, hiszen az energiaválság hatására korábban a Fedett Uszoda és Termálfürdő mellett az Oladi Művelődési Központban működő tanuszoda üzemeltetését is felfüggesztették. A tanuszoda viszont azóta sem üzemel, az addig ott lebonyolított úszásoktatások így átkerültek a Fedett Uszodába. Hozzátették, az idei évben pedig a Sportiskola igénye is megnövekedett.

Elsőbbséget élvez a Sportiskola

A Fedett Uszoda és Termálfürdő is az önkormányzat tulajdonában van, amelyet a Vasivíz Zrt. működtet. A szerződés alapján elsődlegesen közfeladatok ellátását kell biztosítaniuk, vagyis az óvodai és iskolai úszásoktatást, melyeket a Sportiskola bonyolít le. Így a tanmedence kapacitásának elosztásánál az elmúlt években az a gyakorlat alakult ki, hogy a Sportiskola - mint 100 százalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság - sávigényét vették alapul a többi oktatói igénnyel szemben.

Az eddigi években a Sportiskola és a magánoktatók között kialakult egy konszenzusos tanmedence- és félsáv-igény. Az idei évben a Szombathelyi Sportiskola megnövekedett igénye miatt viszont elhúzódott a vízfelület beosztása.

„A Sportiskola és az oktatók közötti többszöri egyeztetést követően – amiben a Vasivíz Zrt. lehetőségei szerint partnerként vett részt – a vízfelület igények mára már rendeződtek az igénylők között. Ennek lekövetése a szerződések szintjén még folyamatban van” – írták levelükben, amihez hozzátették, az elmúlt hetek is rávilágítottak arra, hogy a megnövekedett igények miatt

szükség lenne a szombathelyi úszásoktatás számára az Oladi Művelődési Központban lévő tanmedence üzembe helyezésére vagy a Fedett Uszodában további tanmedence kialakítására.

Ez azonban még nagyon bizonytalan jövő, hiszen az nem derült ki a levélből, hogy ezt mikortól és miként képzelik majd el. Annál is inkább, mert az anyagi lehetőségek nyilván most is szűkösek. Ezzel kapcsolatban is elküldtük kérdéseinket, amennyiben kapunk újabb információkat, frissítjük cikkünket.

Az persze jó hír, hogy ennyi gyerek szeretne úszni tanulni Szombathelyen. Ugyanakkor ha valóban megnövekedtek a Sportiskola igényei, és nemcsak lefoglaltak maguknak minden lehetséges időpontot az uszodában, akkor talán időben lépnie kellett volna az önkormányzatnak konfliktusok elkerülése érdekében.

Frissítés:

A Vasi Víz Zrt. további kérdéseinkkel kapcsolatban arról tájékoztatta lapunkat, hogy "az úszásoktatás lehetőségeinek távlati javítása érdekében az érintett felek között elindultak az egyeztetések. Amennyiben sikerül megoldást találni a megnövekedett igények kielégítése érdekében, annak várható megvalósításáról természetesen tájékoztatjuk Önöket."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet