Ezresével küldik börtönbe a szegényeket egy rossz bicikliért

Utcán éneklésért vagy egy repedt személyi igazolványáért is tízezrekre büntethet a rendőr, és, ha valakinek nincs pénze kifizetni, seperc alatt a börtönben találhatja magát. A büntetést le lehet ugyan dolgozni, ez azonban sokaknak nem egyértelmű, és körülményes is elintézni. Így marad a börtön, ahol százával ülnek a tíz-húszezer forintra büntetett szabálysértők, sokan mindössze egy napot vannak bent. Mindezért pedig az állam fizet.

Tavaly márciusban a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai látogatást tettek a barcsakai börtönben, ahol éppen 26 ember töltötte a szabálysértési elzárását. Volt olyan, aki egy rúd szalámit lopott, másnak a biciklijéről hiányzott a prizma vagy épp a lámpa, és ezért összesen nyolcvan napot kell a börtönben töltenie. Egy másik börtönben 2015 júliusában 15-en ültek közúti szabálysértés, 13-an koldulás, 7-en jogosítvány nélküli vezetés miatt.

Magyar jogvédő szervezetek tapasztalata szerint teljesen tipikus, hogy az olyan nehéz helyzetben lévő embereket, mint a vidéki szegények, a prostituáltak vagy hajléktalanok, a rendőrség piti semmiségek miatt több tízezer forintos szabálysértési bírsággal sújtja, méghozzá rendszeresen. A baj csak az, hogy ezek az emberek jellemzően képtelenek befizetni a bírságot, és ugyan a büntetést ledolgozhatnák, a munkáig olyan körülményes eljutni, hogy inkább a börtönben kötnek ki. Ez pedig a magyar államnak nagyon nem éri meg. Erről volt szó a Közérthetőség a szabálysértési eljárásban című konferencián, amelyet egy hat magyar jogvédő szervezet (Helsinki Bizottság, TASZ, NEKI, RSK, Szexmunlások Érdekvédelmi Egyesülete és Utcajogász) által alapított munkacsoport szervezett.

Biciklizésért, úton járásért büntetnek

2015-ben 684 ezer embert büntettek meg szabálysértés miatt, az esetek túlnyomó többségében helyszíni bírsággal. A szabálysértésként büntethető ügyek között rengeteg olyan van, amelyek elsősorban a legszegényebb embereket sújtják. Az egyik legtipikusabb ok, ami miatt vidéki szegényeket megbírságolnak, az a hiányos felszereltségű bicikli (erről itt olvashat bővebben), de falu végén úton átsétálásért is büntettek már a rendőrök (a Gyöngyöspatán történő bírságolásokról pedig itt).

A szexmunkásokat főleg az útszélén hagyott szemét miatt büntetik köztisztasági szabályok megsértése címén, pedig azt sokszor nem is ők hagyják ott (erről itt olvashat bővebben). A hajléktalanokat pedig megbüntethetik már csak szimplán azért is, mert az utcán élnek.

Meg kell küzdeni a bürokráciával

Szabálysértés esetén a rendőrök többféle büntetést is kiszabhatnak, az esetek több mint kétharmadában viszont a helyszíni bírságot választják. Ez egy öttől ötvenezer forintig terjedő büntetés, amelyet ha az elkövető a helyszínen elismer, később már fellebbezni sem lehet. A TASZ romaprogramjának terepmunkása szerint viszont a szegények ezt nem tudják befizetni, sokan ugyanis csupán közmunkásbérből vagy a 22 ezer forintos szociális segélyből élnek, és tartják el a családjukat. A budapesti hajléktalanokkal hasonló a helyzet az Utcajogász aktivistája szerint, nekik van olyan ügyfelük, aki ellen 5-6 szabálysértési eljárás van folyamatban, az illető pedig meg már követni sem tudja, mikor mit követett el.

A pénz befizetését a jogszabályok szerint el lehet kerülni: a bírság kiváltható közérdekű munkával és elzárással is. A megbüntetett személynek magának kell kérnie, hogy a büntetést ledolgozhassa, ötezer forintonként egy napi munkával. Ha ezt nem teszi meg, és a pénzt sem fizeti meg, akkor a bírság alig több mint egy hónap múlva automatikusan átváltozik szabálysértési elzárássá. Ez pedig már azt jelenti, hogy ötezer forintonként egy napot börtönben kell tölteni.

A konferencián résztvevő jogvédő szervezetek szerint a hátrányos helyzetű szabálysértők jó részének fogalma sincs arról, hogy a bírságot le is lehet dolgozni, így a nagy részük végül a börtönben köt ki. A Helsinki Bizottság munkatársa szerint főleg aluliskolázott emberekről van szó, akik számára már a helyszíni bírság mellé kapott tájékoztató is bonyolultan fogalmaz. Ahhoz pedig, hogy a bírságot közérdekű munkává változtassák, legalább három hivatalt fel kell keresniük, betartva a határidőket, ami ismét csak körülményes:

  • Először is a bíráságtól számított harminc plusz három munkanapon belül fel kell keresni a területileg illetékes munkaügyi központot.
  • Azt, hogy az melyik, és merre található, telefonon vagy az interneten keresztül lehet kideríteni, utóbbihoz azonban épp a szegényebb körzetekben nincs mindenkinek hozzáférése, az előbbivel pedig még az Helsinki Bizottság jogászai is megszenvedtek.
  • Ezután foglalkoztathatósági szakvéleményt kell szerezni egy illetékes orvosnál. Ez igazolja, hogy a szabálysértő egészségügyileg is alkalmas a munkára.
  • Ennek költsége 3300 forint, amelyet az érintettnek magának kell kifizetnie. Ez alig kevesebb mint a legkisebb kiszabható bírság összege. Így felmerül a kérdés, megéri-e egyáltalán ledolgozni a bírságot.
  • Végül a véleménnyel vissza kell menni a munkaügyi központba, ahol kijelölik, hogy az illetőnek hol kell ledolgozni a bírság összegét.
  • Mindezzel a Helsinki Bizottság álláspontja szerint még azon túl is több gond van, hogy körülményes. Egyrészt van, aki számára nem egyértelmű, hogy a közérdekű munka az nem egyenlő a közmunkával. Az állampusztai börtönben a szervezet munkatársai találkoztak olyan rabbal, aki azt mondta, ő szívesebben ledolgozta volna a büntetését, viszont a munkaügyi központ helyett az önkormányzathoz ment, mert azt hitte, közmunkáról van szó.

    Volt, aki attól tartott, hogy ha közérdekű munkát kell végeznie, akkor kimarad a rendes munkahelyéről, pedig a közérdekű munka és a közmunka között épp az az egyik legnagyobb különbség, hogy az előbbi munkaidőn kívül történik.

    Ha valaki mégis eljut odáig, hogy a központ kijelöljön számára egy foglalkoztatót, ahol ledolgozhatja a büntetését, akkor sem biztos, hogy kap munkát. Budapesten ugyan van elég közfoglalkoztató, a Helsinki Bizottság szerint azonban vidéken egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek jut elegendő munka. Ilyenkor a szabálysértő feladata az, hogy harmincnaponta jelentkezzen a központnál, egészen az elévülés beálltáig, ami két év.

    A legcudarabbul pedig éppen azok jártak, akiket a legjobban véd a törvény: közérdekű munkát ugyanis nem végezhet 16 évnél fiatalabb gyerek, fogyatékos, kórházi ellátásban részesülő személy és terhes nő sem. A fiatalokat leszámítva azonban ők börtönbe sem mehetnek, így kénytelenek mindenképpen befizetni a pénzbírságot, ha pedig nem tudják, akkor az adóhatóság fogja behajtani rajtuk.

    Mire beviszik, már engedhetik is ki

    Ha egy szabálysértő nem fizeti meg egy hónapon belül a bírságot, és nem igényel a fentebbiek szerint közérdekű munkát sem, akkor a bíróság automatikusan átváltoztatja a büntetését bírságról szabálysértési elzárásra. 2014-ben több mint 31 ezer esetben szabtak ki a bíróságok elzárást pénzbírság vagy helyszíni bírság meg nem fizetése miatt (ilyenkor azonban a legutolsó pillanatig is van még esély kiegyenlíteni a bírságot, sőt, még a börtönben is be lehet fizetni, ami azonnali szabadonbocsátást jelent).

    A Helsinki Bizottság összeállítása szerint általában összesen 500 fő tölti egyszerre a szabálysértési elzárást Magyarországon, elsősorban Észak-Magyarországon. A szervezet szerint sok szempontból rosszabb szabálysértésért börtönben lenni, mint bűncselekményért. Hiába tart rövidebb ideig, éppen az idő rövidsége miatt a raboknak általában nincs lehetőségük programokon, oktatáson részt venni, vagy éppen dolgozni. A rabokat az otthoni ruhájukban hozzák be, és abban is kell lenniük (rabruha csak az elítélt bűnözőknek kötelező), sokszor azonban a lakásukról behozott szabálysértő szegényeknek hiányos a ruházata, papucsban vannak, vagy épp nincs rajtuk cipő. Így a ruhát a börtönnek kell kipótolnia, általában adományokból.

    A szabálysértési elzárást töltők számára a kapcsolattartás is problémás. A börtönökben a kapcsolattartói nyilatkozatot rendszerint a fogvatartott postázza a hozzátartózóknak, amelyet azok kitöltve visszaküldenek, a személyzet pedig regisztrálja az érintettet kapcsolattartásra. Ez a folyamat azonban sokkal több ideig tart, mint amennyi időt a szabálysértők a börtönben töltenek, így sokan, ha akarnának se tudnának látogatót fogadni.

    A Helsinki Bizottság adatai szerint 2016-ban a 2-4 napos elzárások voltak a leggyakoribbak, a 30 nap vagy annál hosszabb elzárások aránya csupán tíz százalék volt, és ugyanilyen arányban voltak azok is, akiknek mindössze egy napot kellett börtönben tölteniük (rájuk ezek szerint a legalacsonyabb, azaz az ötezer forint értékű bírságot szabták ki, de azt sem tudták vagy akarták befizetni).

    Az egynapos elzárásokat a Helsinki Bizottság abszurdnak nevezte.

    Az adminisztrációs kötelezettségek ugyanazok, mint bármely más fogvatartott esetében, jelentően megnövelve az intézetek adminisztrációs terheit, hiszen az 1-2 napos szabálysértési elzárást töltők esetében a befogadási eljárást követően a fogvatartottat már egyből a szabadításra is fel kell készíteni

    – írták. Ha az érintettet a rendőrségnek kell elővezetnie a börtönbe, annak a költsége 450 forint kilométerenként, de legalább hétezer forint, amit szintén a szabálysértőnek kell kifizetnie (ha ki tudja), szabaduláskor pedig a hazatéréshez utazási utalvánnyal kell ellátni.

    Nagyon nem éri meg az államnak

    A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet készített egy tanulmányt arról, mennyire éri meg az államnak üldözni az olyan szabálysértéseket, amelyekért jellemzően hátrányos helyzetű csoportok tagjait szokták bírságolni. Ilyen például a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése nem gépjárművel, amelyekbe tipikusan a biciklis szabálysértések tartoznak, a köztisztasági szabálysértés, illetve a tiltott prostitúció. Olyan költségeket igyekeztek nagyjából forintosítani, mint a helyszíni eljárás, az előállítás, a bírósági eljárás és az elzárási költségei.

    Arra jutottak, hogy csak ennek a három tényállásnak az üldözése több száz millió forintjába kerül az államnak. A költségek 50-90 százalékát a rendőrségi munkaórák, illetve a fogvatartás költségei adnak ki. Utóbbit a tanulmány egyik szerzője, Váradi Balázs még a konferencián is kiemelte.

    Börtönben tartani olyan szabálysértő embereket, akiknek nem volt lámpa a kerékpárján, egy elképesztően költséges megoldás

    – mondta.

    A ráfordított költségeket növelik ráadásul az olyan groteszk dolgok, mint amikor a hivatalok hajléktalan emberekkel leveleznek ajánlott levélben a szabálysértési eljárásokról, holott az a levél soha nem tud eljutni ahhoz a hajléktalanhoz. Váradi szerint a költségeket leginkább ott lehetne megfogni, ha az elzárás helyett inkább közérdekű munkára tudnának menni a szabálysértők. Utóbbi ugyanis még hoz is valamennyi hasznot, a börtön azonban naponta több ezer forintos ráfordítást jelent.

    ( Abcúg)

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet