Égetőművet épít a Falco Szombathelyen?

Állítólag négyszer akkora lesz, mint a Herénybe tervezett, nagy tiltakozásokat kiváltó erőmű. A szombathelyi MSZP sajtótájékoztatóján jártunk.

Nemény András, volt országgyűlési képviselő és Czeglédy Csaba, a közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője várta az újságírókat a szombathelyi Falco-gyár főbejáratánál. Előtte mentünk egy kört a gyár körül, és megnéztük, nagyon füstöl-e a kémény. Nagyon füstölt.

2011-ben a lakosság érdekeire hivatkoztak

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Aztán Czeglédy Csaba kezdett némi visszatekintésbe. Mint mondta, 2010-ben már a megengedettnél nagyobb volt a zaj a gyár környékén, 2011 őszén aztán a Falco kéréssel fordult az önkormányzathoz, szerették volna, ha a város megemeli a határértékeket. Czeglédy emlékeztetett rá, hogy akkor Szakály Gábor, a Fidesz-frakció vezetője azt mondta, öt perc alatt utasították vissza a kérést, mégpedig a lakosság érdekében.

MSZP sajtótájékoztató a Falco-gyárnál
Így füstölt délután
Bonyhádi Zoltán

Akkor egyébként a gyár ígéretet is tett, azt, hogy intézkedési tervet dolgoznak ki a zaj és a levegőszennyezés csökkentésére. Azóta eltelt három év, és semmi információ nincs arról, milyen intézkedéseket tett a Falco – mondta Czeglédy. A lakókra hivatkozva kijelentette, már 2011-ben is elviselhetetlen volt a zaj, pedig akkor még kisebb volt a gyár kapacitása. És már akkor is arra gyanakodtak, hogy éjszakánként növelik a szennyezőanyagok kibocsátását. Erre mi is ránéztünk a közelmúltban Brutális füstöt, bocsánat, vízgőzt okádott magából a Falco gyár. Vajon mi történik ott éjjelente? 2014. July 27. 08:34 .

Mint mi is beszámoltunk róla Ismét a kapuban demonstráltak a Falco üzemcsarnok-avatóján (Frissítve!) 2014. May 08. 16:20 , a cég a közelmúltban fejezett be egy bővítést, amihez kétmilliárdos állami támogatást kaptak, pedig alig növelték a munkahelyek számát.

MSZP sajtótájékoztató a Falco-gyárnál
Sajtótájékoztató a gyár előtt
Bonyhádi Zoltán

Czeglédy aztán kijelentette, olyan infóik vannak, hogy a kapacitásnöveléshez szüksége van a gyárnak egy égetőműre. Mégpedig nagy teljesítményűre, 40-45 MW-osra, a helyszín a gyártól délre fekvő, a SZOVÁ-tól megvásárolt egykorú üzem területe lenne. Emlékeztetőül, a nagy lakossági felháborodást keltett, Herénybe tervezett égetőmű teljesítménye 10 MW lenne. Mint mondta, hivatalosan nem sikerült bővebb információkat szerezniük, az biztos, hogy építési engedélyt még nem kértek erre.

Információt, kapcsolattartót szeretnének

A közelmúltban viszont egy szakmai konferencián a Falco bejelentette, hogy a jelenlegi 450 ezer köbméterről 800 ezer köbméterre, vagyis közel a duplájára akarják növeli a forgácslap-gyártást. Azt is, hogy MDF-üzemet akarnak építeni. Az MDF megfejtése ebben az esetben: közepes sűrűségű farostlemez. Czeglédy feltette a kérdést, ha ez így van, akkor milyen lépéseket kell tennie a gyárnak, mekkorára kell növelnie a kapacitását.

MSZP sajtótájékoztató a Falco-gyárnál
Itt lenne az égetőmű
Bonyhádi Zoltán

Nemény András hozzátette, most már Szombathely szinte egész területéről jönnek a jelentések, hogy szennyezés van a házak tetején, márpedig a cég által emlegetett vízgőz nem hagy ilyen szennyezést. Vagyis, sokkal rosszabb a helyzet, és félő, hogy a jövőben még rosszabb lesz – mondta.

Néhány pontban tolmácsolta a lakosság kéréseit. Első, hogy a cég fejezze be a környezete szennyezését. Tartsanak folyamatos kapcsolatot a lakossággal, és nevezzenek meg egy kapcsolattartót. Azt is szeretnék, ha újraszabályoznák a rendeletben meghatározott hatáskör adatait. Jelenleg 1250 méter sugarú kör számít a gyár hatásterületének, ezt 1500 méterre akarják megnövelni, tapasztalataik szerint a kibocsátott szennyezés ekkora távolságban sem kevesebb, mint a gyár közvetlen közelében.

Közben leépítik a munkahelyeket

Kérik, hogy hozzák nyilvánosságra a beruházások adatait, azt is, hogyan és mikortól változik a termelés kapacitása. Azt is szeretnék, ha itt is úgy betartaná a Falco azokat az uniós szabályokat, amiket az EU más területén betartanak. És szeretnék tudni, mit teljesített a gyár a megígért környezetvédelmi fejlesztésekből. Nemény hozzátette, nagyon sokszor elhangzik, hogy itt munkahelyekről van szó, márpedig az elmúlt években az alkalmazottak felét leépítették 12 új munkahelyért kapott kétmilliárdos támogatást a szombathelyi Falco-gyár 2014. July 07. 08:08 .

MSZP sajtótájékoztató a Falco-gyárnál
Rozsdásodik a tábla a teherportán
Bonyhádi Zoltán

Nemény azt is szeretné tudni, valóban megépül-e az égetőmű, ahol állítólag szennyezett fát fognak eltüzelni. Ami azt is jelenti, hogy évente 3 millió köbméter anyag jön a gyárba, és 1 millió köbméternyi távozik. Az ideérkező anyagból 30 ezer tonna lenne műgyanta, aminek 5 százaléka a súlyosan rákkeltő és mérgező formaldehid.

Azt is kérte, hogy járjon utána a városvezetés a híreknek, és a nyilvánosság előtt számoljon be azokról. Nemény bejelentette, a szeptemberi közgyűlésre beterjesztenek egy javaslatot, miszerint a Fakco-gyárat is magába foglaló területet a jelenlegi kisvárosi vegyes kategóriából sorolják át a kisvárosi lakóövezet kategóriába.

Meg lehet akadályozni

Ezzel meg lehetne akadályozni a gyár további bővítését, legalábbis addig, amíg tisztán nem látnak az ügyben. Közben a gyár is módosítani akar, de ők gazdasági övezetté akarják átsoroltatni a környéket – mondta Nemény.

MSZP sajtótájékoztató a Falco-gyárnál
Tóth János szeretnlé tudni, miért változott meg a városvezetés hozzáállása
Bonyhádi Zoltán

A tájékoztatón részt vett Tóth János is, aki a közgyűlésben többször is felszólalt a lakók érdekében, legutóbb már nem kapott szót a polgármestertől. Ős is elmondta, hogy nőtt a gyár által kibocsátott szennyezés, és elmesélt egy német példát, ahol a lakók panaszai alapján a tartományi hivatal kötelezte a gyárat arra, hogy 19 millió eurós környezetvédelmi fejlesztést hajtson végre.

Arról is beszélt, hogy a gyárban tudják, mikor mérik a levegő szennyezőanyag-tartalmát, és a mérési eredmények nem tükrözik a valós levegőterhelést, ha a mérési napok átlagában kevesebb terméket állítanak elő, illetve kevesebb csiszolatport és egyéb fahulladékot égetnek, mint egyébként átlagosan. Elmondta azt is, hogy a gyár vezérigazgatója kérésemre sem árulta el a fenti adatokat. Véleménye szerint a mérőműszereket túlságosan közel helyezik el a kémény magasságához képest és a mérés idején uralkodó szélirányok esetén a légterhelés számottevő része a mérőműszereket nem érinthette. Ő is tett fel egy kérdést? Vajon miért változott meg a városvezetés hozzáállása az ügyhöz?

Ezt a végén Czeglédy is megerősítette, kijelentette, valóban visszafogják a kapacitást, amikor a méréseket végzi a környezetvédelmi hivatal.

HELYREIGAZÍTÁS

Czeglédy Csaba helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz. Mint mondta, nem egyetértett a sajtótájékoztató végén felszólaló Tóth Jánossal, hanem azt mondta, meg kell vizsgálni az elhangzottakat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Brutális füstöt, bocsánat, vízgőzt okádott magából a Falco gyár. Vajon mi történik ott éjjelente?

Évek óta kering a pletyka a Nagy Füstről, amit időnként kiengednek a Falco gyárból. Na, mi most lefotóztuk. Söptéig elér.

12 új munkahelyért kapott kétmilliárdos támogatást a szombathelyi Falco-gyár

Öt éve 120 embert küldtek el, ennek tizedét pótolták most.

Ismét a kapuban demonstráltak a Falco üzemcsarnok-avatóján (Frissítve!)

Új csarnokot avatott a Falco, a lakosság kint tüntetett az LMP-vel. Videókkal frissítve.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet