Beszerelik a régóta várt szűrőt a Falcóban, ezért olykor extra hangos építkezés lesz október végéig

Hogy jobb legyen a környék lakóinak most párszor rosszabb is lesz nekik.

Birtokunkban jutott egy határozat, ami a Falco Zrt. UTWS beruházás építési-kivitelezési tevékenységének idejére a zajterhelési határértékek betartása alól ad felmentést. Tehát

hangos lesz az építkezés

Mielőtt vasvillát ragadnának, ilyen időnként előfordul az építkezések során, amikor engedélyezik bizonyos időre a zajhatár túllépését. Az is igaz, hogy általában rövid időtartamra szólnak ezek az engedélyek, a Falco pedig 2017 október 31-ig hangoskodhat, a Vas Megyei Kormányhivatal engedélye szerint.

Ez nem azt jelenti, hogy ezentúl minden nap üvölteni fognak a gépek, hanem azt, hogy ebben az időszakban többször túlléphetik az építkezés egyes szakaszaiban a határértéket. Az engedélyt a Kolozsvár utca 27. és a Kolozsvár utca 23. számú ingatlanoknál adták meg, a kivitelező szerint itt várható zajterhelési határérték túllépés.

Mit is építenek most ott és miért?

Ezt a beruházást régóta várták a szombathelyiek, ugyanis az indirekt üzemű szárító-berendezés (UTWS) egy porleválasztó ciklon és egy száraz-elektrofilter beépítését takarja, ami kedvezőbb környezeti terhelést jelent majd. Nem, ezt nem csak úgy jófejségből építik be - bár tény, hogy még lenne rá két évük (mínusz a fél éves próbaüzem). Egy 2019 novemberében életbe lépő uniós szabályozás kötelezi a cégeket, maximálva a kibocsátási határértékeket. Ha nem korszerűsítenek az üzemek, akkor lehúzhatják a rolót. Ezt már korábban is megírtuk, amikor a Levegő Munkacsoport Szombathelyen járt. Megdöbbentő eredménnyel zárultak a Falco-füstöt vizsgáló mérések Szombathelyen 2016. June 10. 19:10

Vágvölgyi Bálint

A Falco Zrt. egyébként évről-évre minden környezetvédelmi határozatot megfellebbez és sokszor enyhítést is kapott. Azonban amellett nem lehet elmenni, amit a levegő munkacsoport is említett, hogy a sejtekbe hatoló részecskék az infarktustól az agyérgörcsig sok mindenért lehetnek felelősek. Az emberek csendesen hunynak el a kórházi ágyakon, miközben nem is gondolnánk, hogy a gond a levegővel van.

Országosan is emelkedik, de Szombathelyen elég gyorsan a hörgőasztmás betegek száma a fiatalok körében, nálunk 2-2,5-ször többen betegek, mint az országos átlag.

A lakóknak már eddig is hangos volt

Azt is hozzá kell tenni, hogy a Falco környékén lakók már eddig is sokat panaszkodtak, legfőképp az éjszakai üzem okozta zajra, ami szerintük eddig is sokkal hangosabb volt, mint lehetett volna. A határozat kitér egy pontban az esti órákra:

Törekedni kell az éjszakai zajhatárérték túllépésének minimalizálására.

A kérelemhez benyújtott dokumentációban egyébként szerepel az is, hogy:

a jelenlegi zajterhelést a korszerűbb technológia megvalósítása érdekében végzendő építési tevékenység által kibocsátott zaj kis mértékben emeli.

Hogy ez hány álmatlan éjszakát vagy zajos délutánt fog okozni a környék lakóinak 2017 október végéig az nem derül ki a határozatból, bár a cég által beadott dokumentációban szerepelt a zajhatárérték túllépésnek időbeli és mennyiségi kiterjedése is.

A cég legzajosabb műveleteket mindenképp nappali időszakokra fogja korlátozni. - olvasható a dokumentumban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nocsak, megkezdte a füstszűrő építését a Falco-gyár

Már január 26-án nekiálltak, de most hallunk róla előszőr.

Cipruson át egy liechtensteini alapítványhoz vezetnek a szombathelyi Falco-gyár tulajdonosi szálai

Kérdés, hogy akkor ki profitált az uniós és állami támogatásokból, amiket a gyár kapott az utóbbi években.

Mordor barátságosabb hely, mint a szombathelyi Falco-gyár környéke?

Folyamatos a bűz, a szemviszketés, a torokkaparás, száll a fűrészpor, állandó zaj van - ezt állítják a lakók.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet