Helyi vállalkozók tehetnek keresztbe a zalaegerszegi falumúzeum bővítésének?

Vendéglátósokból, szállásadókból álló csoport vásárolja fel a Göcseji Skanzen fejlesztésére szánt területeket, ami akadályozhatja a skanzen bővítését.

Veszélyben van a Göcseji Skanzen bő tíz éve tervezett bővítése - írta egy zalaegerszegi olvasónk nemrég. Mint kiderült, arról van szó, hogy a bővítéshez magánterületeket is fel akartak használni. Nemrég viszont elkezdték felvásárolni ezeket az ingatlanokat, olvasónk szerint ez veszélyezteti az esetleges bővítést, a polgármester viszont azt mondja, hogy a város elkötelezett a fejlesztés iránt. De kezdjük az elején.

Göcsei skanzen Zalaegerszeg
A skanzen főépülete
Mészáros D. Zsolt

A hamarosan 60 éves Göcseji Skanzen Zalaegerszeg északi részén, közel a belvároshoz fekszik. A falumúzeum fejlesztése, bővítése már a 2000-es évek elején felmerült, 2016-ra elkészült Dévényi Sándor, Kossuth- és Ybl-díjas építész tanulmányterve. 2016. októberében aztán született egy kormányhatározat, ami összesen 1 milliárd 535 millió forint állami támogatást ítélt meg a Göcseji Skanzen fejlesztésére, bővítésére.

Volt pénz, voltak tervek, aztán jött a járvány

A munkát három ütemben tervezték, ehhez igazodott volna az állami finanszírozás is. Az első két ütem a skanzen jelenlegi területén zajlott volna, új fogadóépületet, büfét terveztek, valamint az olajipari múzeumrész fejlesztését. A harmadik ütemhez lett volna szükség a skanzen keleti részének bővítésére. Ehhez egy, többségében magánkézben lévő területet vásároltak volna meg a belső elkerülő út és a sportcentrum között. A tervezett helyszínrajzon ezt bekereteztük:

Forrás: Facebook / Álljunk ki a zalaegerszegi Skanzen fejlesztésért és a város jövőjéért

Ezen a területen egy működő gazdaságot hoztak volna létre élő állatokkal, kúriával, majorsággal, istállókkal, pajtával, ólakkal, hagyományos gazdasági épületekkel.

A részletes tervek 2020-ra lettek készen, ezt több forrásunk is megerősítette, ekkor azonban jött a Covid-járvány, majd a lezárások, a gazdasági visszaesés, majd az energiaválság. Ez az az időszak, mikor nagyon sok állami beruházást függesztettek fel, vontak vissza, így járt a Göcseji Skanzen is.

Göcsei skanzen Zalaegerszeg
Zalalövői házak a skanzenben
Mészáros D. Zsolt

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere kérdésünkre azt írta, a fejlesztésnek nem az önkormányzat, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt a lebonyolítója. A terveket is az MNV készíttette el, azonban az államtól nem kapták meg a megígért 1,5 milliárd forintot, így a munkát nem tudták elkezdeni. A polgármester megjegyezte, a város továbbra is fontosnak tartja a skanzen bővítését, remélik, hogy a jövőben megkapják az állami támogatást.

Baljós árnyak a Göcseji Skanzen fölött

Zalaegerszegi olvasónk viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy problémák lehetnek a skanzen területének bővítésével, ezt egyébként egy Facebook-oldal is megerősítette.

A tervezésre kijelölt terület nagy része magántulajdonban van, és több nadrágszíjparcellából áll. Ez jól látszik a zalaegerszegi térinformatikai rendszer segítségével készült grafikán, ahol kékkel jelöltük a skanzen területét, és pirossal azt, ahol a bővítést tervezték:

Forrás: zalaegerszeg.hu

A nadrágszíjparcellák nagy részét, egészen pontosan a 14-ből nyolcat ugyanis tavaly megvásárolt egy vállalkozókból álló csoport, aminek tagjai között van vendéglátással és szálláshelyekkel is foglalkozó vállalkozó. A terület most kihasználatlan, füves, bozótos, ahogy az videónkban is látható, olvasónk szerint könnyen lehet, hogy a régi tulajdonosok azt hitték, értéktelen, semmire nem használható ingatlanokat adnak el.

Göcsei skanzen Zalaegerszeg
Skanzeni hangulat
Mészáros D. Zsolt

Viszont egyben az egész már komoly értéket képvisel, a skanzen jövőjéért aggódók attól tartanak, hogy kereskedelmi, vendéglátós célokra használják, vagy akár lakóépületeket építenek oda.

Ez örökre megakadályozná a skanzen további bővítését.

A polgármester szerint a város elkötelezett a skanzen bővítésében

Az építkezés azonban egyelőre nem lehetséges. A 14 nadrágszíjparcellából nyolc a vállalkozói csoporté, kettő az önkormányzaté, négy pedig szintén magántulajdonban van, azok egyelőre a régi tulajdonosok birtokában vannak.

Göcsei skanzen Zalaegerszeg
Skanzeni hangulat
Mészáros D. Zsolt

A terület ráadásul különleges szabadtéri múzeum övezetként szerepel a város Szabályozási Tervében. Ami azt jelenti, hogy ide csak a múzeumi tevékenységgel összefüggő épületek építhetők.

Ahhoz, hogy vendéglátóhelyet, hotelt, motelt vagy bármilyen szálláshelyet, vagy lakásokat alakítsanak ki, a városi közgyűlésnek át kellene minősíttetni a területet a Szabályozási Tervben.

Ezt is megkérdeztük a polgármestertől, Balaicz Zoltán azt írta, nem változtatják meg a szabályozási tervet, mivel az önkormányzat továbbra is fontosnak tartja a Göcseji Skanzen bővítését, remélve, hogy az állam megadja a megígért támogatást. A polgármester azt is hozzátette, hogy remélik, ebben az esetben az önkormányzaté lesz a lebonyolító is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet