Februártól a szombathelyi városi közbeszerzési ajánlatkérés megjelenik a mérnöki kamara honlapján

Egyeztetett a polgármester és a kamarai elnök.

Nemény András, Szombathely polgármestere, Kovács Előd, a polgármesteri kabinet vezetője, a közbeszerzési bíráló bizottság elnöke közös és Nádor István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke egyeztetésen állapodott meg, hogy 2022. február 1-jétől a megyeszékhely összes, mérnöki jellegű munkára vonatkozó, közbeszerzési ajánlatkérési felhívása a Vas Megyei Mérnöki Kamara honlapján is megjelenik – közölte lapunkkal a kamara.

Az egyezség a szakértői, a tervezői, a mérnöki, a műszaki ellenőri és az építési munkákra egyaránt vonatkozik.

Nádor István
Józing Antal

„A mérnöki kamara célja, hogy ezt a konstruktív és példaértékű együttműködést kiterjessze Vas megye összes önkormányzatára, a gazdaság kiemelt szereplőire. A folytatást illetően optimista vagyok, hiszen partnerünk segítségével az első lépést végre megtettük. Azt természetesen nem tudjuk, hogy mikor, mennyi ajánlatkérést ír ki Szombathely, nyilván ez a város pénzügyi forrásaitól, a pályázati lehetőségektől függ. Az viszont biztos, hogy mostantól a szombathelyi, mérnöki munkalehetőségekről kamaránk weboldalán is informálódhatnak tagjaink" – közölte az elnök.

Hozzátette: a Vas Megyei Mérnöki Kamara régi törekvése, hogy mérnökei részt vegyenek, végezzék a régióban tervezett műszaki jellegű munkákat. Kívánatos, hogy a helyi munkahelyteremtés, az adófizetés, továbbá a lokálpatriotizmus apropóján a megyei beruházók elsődlegesen a megye mérnökeire számítsanak, természetesen a közbeszerzés feltételeinek, a piaci verseny írott vagy íratlan, morális szabályainak betartásával. A munkához jutás első fázisa az információ, hiszen, ha nincs adat, nehéz bármit megpályázni, elnyerni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság