Az Index.hu írta meg, hogy levelet kaptak a Mátrai Erőmű dolgozói. A vezetőség a levél elején megköszöni a dolgozóknak az elmúlt hónapok kitartó munkáját és felsorolja az elért eredményeket – aminek köszönhetően prémiumot is osztanak. A levélben azt is leírjak: hogy
„ahogy önök is tudják, a Mátrai Erőmű 2018. május 8-tól a Mészáros csoport tagja” ahol több ezer munkavállaló dolgozik több területen: a mezőgazdaságtól az energiaiparon át a szállodaláncok fejlesztéséig.
Majd közlik - ahogy az Index írta:
„a tulajdonos – a menedzsment, az üzemi tanácsok és a munkavállalói érdekképviseletek együttműködésében – úgy döntött, hogy a csoport munkavállalói életvitelének javítása, a tavaszi ünnepekre (Húsvét, Pünkösd) való készülődés jegyében minden család asztalánál ott szeretne lenni, ezért a munkatársakat egy, a csoport termeléséből származó félsertéssel lepi meg."
Azt is megtudni a levélből, hogy a félsertés súlya megközelítőleg 45-50 kg, félbe vágva (negyedelve), 2 db élelmiszeripari zsákba csomagolva, utalvány ellenében kapják majd meg. Visontára lehet értük menni az előre megjelölt szállítási napokon.
Ki tudja, hogy a Röfik nem egyenesen Sárvárról, illetve a Sárvár melletti sertéstelepről, Szingapúri disznótrágya bűzétől szenved a vasi falu 2014. November 20. 10:00 Csöngéről érkeznek-e majd? Ugyanis Mészáros Lőrinc nemrég vette át a hajdan Simicska tulajdonában lévő sárvári mezőgazdasági birodalmat. A Mezort Zrt. nevű cég irányítást egyébként pont a napokban bízta Mészáros a fiára
Mészáros Lőrinc fiára bízta a sárvári mezőgazdasági birodalom irányítását 2019. February 22. 14:21