Felavatták Horváth Györgynek, a szombathelyi MMIK volt igazgatójának emléktábláját

Horváth György 1985-től 2004-ig volt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója, 2020-ban hunyt el.

Bő egyórás ünnepség keretében leplezték le Horváth Györgynek, a szombathelyi MMIK volt igazgatójának emléktábláját péntek délben.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A táblát Nemény András, Szombathely polgármestere és Majtényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke közösen leplezte le, aminek azért van kiemelkedő jelentősége, mert egyrészt egy kormánypárti és egy ellenzéki politikusról van szó, másrészt az MMIK-t korábban a megyei és a városi önkormányzat közösen működtette.

Leleplezték Horváth György emléktábláját
Az emléktáblát Nemény András (balra) és Majtényi László leplezte le
Szilágyi József

Az emléktábla elhelyezését a Dr. Kiss Gyula Baráti Kör kezdeményezte, az ünnepségen elhangzott, hogy Horváth György népművelő társai és barátai adományaikkal támogatták. A szervezők köszönetet mondtak az Agora Kulturális és Médiaközpontnak az adománygyűjtésben nyújtott segítségéért, és az MMIK mostani fenntartójának, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítványnak, hogy engedélyezték a tábla felállítását. Az emléktábla egyébként Veres Gábor szobrászművész alkotása.

Leleplezték Horváth György emléktábláját
Az ünnepség közönsége
Szilágyi József

Csider Sándor egyetemi oktató, a Dr. Kiss Gyula Baráti Kör tagja azt emelte ki, hogy Horváth György vezetése alatt az MMIK a helyi és az egyetemes kultúra otthona, szabadidő- és oktatóközpont, találkozó- és élményszerző hely lett.

Leleplezték Horváth György emléktábláját
Csider Sándor köszöntője
Szilágyi József

Majtényi László arról beszélt, hogy az épület rossz adottságai ellenére a volt igazgató megőrizte annak működőképességét, Nemény András pedig elmesélte, hogy amikor először találkozott Horváth Györggyel, akkor éppen székeket pakolt egy rendezvény előtt, majd pár perccel később megnyitotta a rendezvényt.

Leleplezték Horváth György emléktábláját
Az emléktábla
Szilágyi József

Az ünnepségen közreműködött a Savaria Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese és verset mondott a nemrég 90. életévét ünneplő „Szinte a magyar kultúra napján született, amit egész életében szolgált” - A 90 éve fiatal Benke Évát köszöntötték January 25. 15:17 Benke Éva tanárnő.

Horváth György 2020-ban hunyt el, 76 éves korában. 1985-től 2004-ig az MMIK igazgatója, illetve 1998 és 2010 között városi képviselő volt. Hosszú ideig a kulturális bizottság elnökeként dolgozott, elismert kulturális szakemberként ismerték.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet