Felcsúton terjeszkedik az Orbán-család - új ingatlannal gyarapodott Orbán Viktor is

Hadházy Ákos azért meglepődött azon, amit talált.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő két újabb olyan házat talált a felcsúti stadion mellett álló ház utcájában, amelyet Orbán Viktor családja vásárolt meg. Mint Facebook-bejegyzésében írta, "meglepődve láttam, hogy a felcsúti stadion mellett álló, jól ismert, kiglancolt "parasztház" mellett megvették az utcában a két következő házat is."

A további részletekre is kitért: "a stadion melletti, ismert dísznyaraló Lévai Anikóé. A tulajdoni lapok szerint azonban Orbán apja még 2010-ben megvette az eggyel további, a miniszterelnök pedig 2013-ban a közvetlen szomszédos rozzant másikat. Előbbit már lebontották, de a gyerek viskója még áll".

Hadházy Ákos / Facebook

Az is kiderült, hogy a "viskó" kertjét már összenyitották a meglévő nyaraló kertjével, és "hatalmas tájrendezéssel és kertépítéssel egy több, mint fél hektáros, teraszos elrendezésű elegáns parkot alakítottak ki filagóriával a tetején." A lebontott ház helyén pedig a hatvanpusztai kastélyból is ismerős "méregdrága" bazalt kockakövek vannak felhalmozva, amelyekből talán kocsibeálló épülhet majd.

Ez Orbán viskója
Hadházy Ákos / Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet