Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy néz ki, feleslegesen aggódnak a koronavírus okozta létszámkorlátozás miatt a szombathelyi kollégisták

Sok volt a kérdőjel már hónapok óta az ELTE SEK kollégiumaival kapcsolatban, de most mintha kicsit tisztulna a kép: nagy valószínűséggel mindenkinek lesz helye.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Még március 11-én rendelt el veszélyhelyzetet Veszélyhelyzetet rendelt el, rendkívüli jogrendet hirdetett a kormány (frissítve) March 11. 14:16 a koronavírus-járvány miatt a kormány, az intézkedések között pedig egyebek mellett szerepelt az intézménylátogatási tilalom is, ami azt jelentette, hogy alig néhány nap alatt be kellett zárni az összes egyetemi épületet és távoktatás formájában folytatódhatott csak a tanév.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Az egyetemi épületek közé pedig bizony a kollégiumok is beletartoztak, így az összes egyetemistát, beleértve természetesen a Szombathelyen tanulókat is, derült égből villámcsapásként érte a kiköltözés híre, amit az ELTE egy hosszú tájékoztatóban közölt: a külföldi hallgatókon kívül mindenkinek el kell hagynia március 13-ig az ELTE kollégiumait.

Mindenki aggódott és ideges volt a váratlan helyzet miatt. Azt sem lehetett tudni, hogy pontosan mennyi ideig tart a leállás, de sejteni lehetett, hogy nem csak néhány napról vagy hétről van szó. Ahogy pedig múltak a hónapok és szépen lassan kezdett majdnem minden visszatérni a régi kerékvágásba, júniusban jött egy újabb fejlemény. Az ELTE kollégiumaiba nyáron már biztosan nem lehet visszaköltözni, szeptemberre tervezik az újranyitást, de akkor is jóval kevesebb férőhellyel. Jóval kevesebb férőhellyel nyitnak újra szeptemberben az ELTE kollégiumai Szombathelyen, mérgesek és tanácstalanok a hallgatók June 23. 19:24

A Magyar utcai kollégium.
Bonyhádi Zoltán

Ez persze nem éppen pozitív visszahangot váltott ki a kollégistákból, a legtöbben mérgesek és tanácstalanok voltak annak ellenére is, hogy az utóbbi években egyáltalán nem volt férőhelyhiány a szombathelyi kollégiumokban. Attól viszont megijedtek a hallgatók, hogy maximum két ember költözhet majd be egy szobába, így pedig amiatt aggódnak sokan, hogy nem kapnak szobát. A nyugtalanság pedig azóta sem csillapodott igazán, hiszen időközben már elindult a felvételi eljárás is.

Egy kollégista azt mondta lapunknak, hogy a tanulmányi átlag és egy mindent felölelő szociális ív kitöltése alapján dől el, hogy kapnak-e helyet vagy sem. Azóta pedig ki türelmesen, ki türelmetlenül várja az elbírálást. Közben viszont az ELTE kiadott egy újabb közleményt még a múlt hét végén, mely szintén a kollégiumok újranyitását és az óvintézkedéseket taglalja, de persze főként a budapesti helyzetet. Egy mondat azonban szemet szúrt:

Az óvintézkedések miatti létszámkorlátozás az ELTE vidéki kollégiumait nem érinti.

A hallgatók erről semmit sem tudtak, mindenki meglepődve konstatálta a híreket. Mi is napokon keresztül próbáltunk választ találni arra, hogy az előzetes bejelentéssel és tájékoztatással ellentétben most mégsem érinti a létszámkorlátozás a szombathelyi kollégiumokat és mikor tájékoztatják erről a hallgatókat.

Először nem hivatalosan forrásból azt tudtuk meg, hogy a szombathelyi hallgatókat tulajdonképpen korábban sem érintette a férőhelykorlátozás, mert alapból sok a kollégiumi hely. Így bár csak ketten lehetnek egy szobában, de el tudják szállásolni az eddigi létszámot.

Az Ady téri kollégium.
elte.hu

Kerestük a Savaria Campus Irodát, a kollégiumigazgatót és a budapesti vezetőséget is, az első hivatalos válasz pedig végül hétfőn késő délután futott be, méghozzá Budapestről. Az ELTE sajtóreferense a következőket közölte lapunkkal:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bármely kollégiumába való jelentkezés – jogszabályi előírás alapján –felvételi eljárás keretében történik. A szombathelyi Pável Ágoston Kollégiumba jelentkezők esetében ezt a szokásos kollégiumi eljárást folytattuk le, ugyanazon jelentkezési űrlapot kellett kitöltenie a hallgatóknak, mint korábban. Tehát az Ön által említett „mindent felölelő szociális ív” a normál kollégiumi felvételi eljárás része, és nem különbözik a korábbi években használt űrlaptól. A jelentkezésre használt platform változott csupán, idén már az ELTE SEK hallgatói is a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül adhatták le kollégiumi jelentkezésüket.

Egyetemünk az országos tisztifőorvostól kért állásfoglalásban leírtak mérlegelését követően döntött arról, hogy minden kollégiumi épületében kétágyássá alakítja a szobákat, hogy tartható legyen a javasolt másfél méteres védőtávolság. Ez a Pável Ágoston Kollégium esetén sincs másként. Emellett a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve itt is kézfertőtlenítőket helyeztünk ki a bejáratoknál, és a takarítás is gyakoribb lesz az épületben.

A már lezajlott idei kollégiumi felvételi eljárás alapján elmondható, hogy minden jelentkezőnek biztosított a kollégiumi elhelyezése kétágyasítás mellett is a Pável Ágoston Kollégiumban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés